Adyról a Toldyban

Éppen 42 éve az országos diák irodalmi versenyen azt a feladatot adták, hogy írjanak az ifjak Adynak a kortársaira gyakorolt hatásáról. Egy 17 éves fiatalember úgy gondolta, erre akkor tud válaszolni, ha megkérdezi azokat, akik még ismerték a költőt.

Meg is kérte Dénes Zsófiát, Lukács Györgyöt, meg Dutka Ákost, hogy meséljenek. Ezek az emberek mind fogadták a diákot, és meséltek neki. Így vált Gazdag Istvánból, Ady lelkes rajongója.

A rajongás azóta is tart. A diákból tanár lett, aki azóta is kutatja Ady életútját és munkásságát. Meg gyűjt mindent, ahogy mondja: ami A-val kezdődik és dy-vel végződik. Gyűjteménye már több tízezer darabból áll. Olyan rendkívüli ritkaságokat is tartalmaz, amelyeket a Petőfi Irodalmi Múzeum is megirigyelhetne.

Ezekből mutatnak be most sok érdekességet a Toldy Ferenc Gimnáziumban. A költőt és a gyűjteményt is méltatta E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, jelezve például, hogy az Ady fotóit összegyűjtő nagy kötet se lenne teljes, ha Gazdag Istvántól nem ismernek meg három olyan képet, amelyről addig nem is tudtak. A mai diákok pedig megnézhetik a rengeteg tárgyat: Ady verseit arabul és ivritül, a róla készült plaketteket, a költő eredeti halotti maszkját, vasúti bérletét, könyveit saját dedikációjával. És azt a levelet is, amelyet hajdan Dénes Zsófia írt Gazdag István gimn. tanulónak a szigligeti alkotóházból. A kiállítást április 27-ig lehet megtekinteni 9 és fél 3 között.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.