– Negyvenéves írói pályával a háta mögött...

– Csak jövőre lesz negyven. 1971­ben jelent meg az első kötetem, a Lovagkor.

– Majdnem negyvenéves pályával a háta mögött, meg tudja mondani, mennyit változott az író státusza?

– Vegyünk egy példát. A Lovagkoregyik novellájában megírtam, hogy Lengyelországban valakivel Nagy Imre emlékére koccintottunk. Sík Csaba, a Magvető akkori szerkesztője azt mondta, hogy ki kell húzni. Miért, kérdeztem, ha egyszer így volt. Te hülye vagy, dühöngött. Azt hitte, szórakozom vele. Ma már ezzel nem volna semmi baj. Más: egyszer egy olyan életrajzot írtam, hogy: „tükörüvegen szaladgáló légy vagyok, aki saját alulnézetét hajszolja”. Írnom kellett egy „rendeset”. Ma ezt simán kinyomtatnák, viszont ma nem akarok ilyet írni. Amiért akkor akartam, ma nem áll fönn. Az én „státuszom” így változott.

– Jogra iratkozott be.

– Azt hittem, kétféle egyetem van:humán és reál. Kiderült, hogy három féle van: humán, reál és jogi egyetem. Egy év múlva átmentem a Bölcsészkarra. Mindig író akartam lenni, de abban az újpesti munkás környezetben, ahol fölnőttem, ezt nem lehetett kimondani. Még sokáig nehezemre esett azt mondani, hogy író vagyok. Egyetem után „szabadúszó” lettem, de ilyen kategória személyi igazolvány szinten nem létezett. Az efféle esetekre, hogy az illetőt ne nézze a rendőr „közveszélyes munkakerülőnek”, kitalálták, hogy munkahelye: Művészeti Alap, foglalkozása: tag (író). Így, zárójelben. Ezen a rendőrök eltöprengtek, de elfogadták.

– Elkérték a személyit?

– Hogyne. Örökös razziában éltünk. Az íróságom tudata így is edződött. Író. Ma könnyen kimondom, csak nem ugyanazt érzem. De emlékszem rá, hogy mit nem éreztem akkor.

– Az irodalom szerepe is változott, nem?

– Az én életemben nem.

– Úgy értem, a társadalomban elfoglalt szerepe.

– Amikor a dolgokat a szocializmus felelős csapatai intézték az emberek helyett, azok tétlenségükben rengeteget olvastak, főleg a hatvanas­hetvenes években. A nyolcvanas évek végén, a kilencvenesek elején meg azért, mert hirtelen kiadták az addig betiltottakat, a politikai szenzációkat, mint a Gulág, vagy a pikánsakat, mint a Lolita. A horrort, az eltitkolt történelmi dokumentumokat. Nagy volt a restancia, az utcákon rengeteg lett a könyvárus. Jöttek az új megközelítések, például az én karriertörténeteim: a Pénzt, de sokat!, a Kurva vagyok és a Zsidó vagyok Magyarországon. Az embereket érdekelte, hogy mi izzott addig a szocializmus hamuja alatt.

– Mára elmúlt az érdeklődés?

– Most is van, csak nehezebb kiváltani. Az értelmiségi is lohol a megélhetés után, nincs ideje olvasni, pénze könyvet vásárolni. A kultúra is eltolódott a vizuális felé. De – Isten tudja, miért – még mindig eléggé sok ember olvas. Úgy látszik, amíg írók vannak, olvasók is lesznek. Vagy fordítva.

– Eddig két regényíró kapta meg azAegon-díjat, Spiró György is történelmi regényéért, a Fogságért. Azt hittem, a kortárs szerzőt a saját kora érdekli.

– Nem tudom így felosztani, hogytörténelmi és nem történelmi. Az 1986­ ban megjelent Egy látkép története című regényem ideje évmilliókra nyúlik vissza, de a jelenben is játszódik. Van olyan történet, amelyet az író csak maga ismer, vele esett meg, vagy ő találja ki, és sokszor vesz elő mások által előformált történeteket. Ha tágítjuk az időkört, előbb­utóbb történelmi regény születik. És itt aztán elkezdődik a problémázgatás, hogy mi „valóságos”. Churchill önéletrajzáról azt hiszik, hogy „valóság”, mert a történelmi személy, a privát személy és a kitalált alak egybeesik. Spiró is előformált történettel dolgozott, például Jézus Krisztuséval, amiről aztán végképp nem tudható, mennyire „valóságos”. Én, számításba véve az előformált összefüggéseket, elviszem Hitlert a Tökfőzelék nevű müncheni magyar étterembe. A filmrendező Tarantino például a Becstelen Brigantykban fellázadt az előformált történetek szabályai ellen, és egy párizsi moziban vetett véget a világháborúnak. Elgondolkoztató, ennyi erővel mutathatná azt is, hogy nem volt második világháború, 1939 és 1945 között csak a tücskök ciripeltek egy mezőn. Az Igazságos Kádár János című regényemben a dolgok más kombinációban állnak össze. Úgy szoktam mondani, hogy a benne szereplő Kádár nevű első titkár, Aczél György, Czinege Lajos, Biszku Béla stb. csak névrokonai az úgynevezett valóságosoknak.

– És a címek? Igazságos Kádár János,Hitler lánya... Marketingeszközök?

– Ha egyszer a Hitler lányában szerepel Hitler lánya, ezt a tényt miért tagadjam el az olvasók elől?