Lélekgyógyászat Kosztolányival

Szorongásoldó helyett veretes könyvekkel igyekszik gyógyítani a lelki nyavalyákat, tizenöt betű, ki az? A biblioterapeuta.

Persze nem könnyű a megfejtés, Magyarországon ugyanis kevesen – úgy egytucatnyian – vannak a posztgraduális egyetemi képzésben részt vett szakemberek, akiknek megygyőződése, hogy az irodalmi alkotások számos lelki baj leküzdésében segíthetnek. Csoportos foglalkozásokat tartanak civileknek, akiknek pszichés gondjain egy-egy mű célirányos bemutatásával, elemzésével próbálnak enyhíteni.

A biblioterápia jótékony hatása nálunk hivatalosan még nem igazolt – a foglalkozások itt ugyanis mindössze két-három éve léteznek –, Nyugaton viszont, ahol már a múlt század közepén mozgalommá vált, nagyon is. Van olyan ország, ahol (mondjuk így), még tb-támogatást is kapnak az összejöveteleken résztvevők.

A művészetterápia részeként számon tartott biblioterápia mindenekelőtt a személyiségfejlesztésben, az önismeret, az empátia és a tolerancia erősítésében, a kommunikációs készség javításában lehet eredményes – mondta érdeklődésünkre Sóron Ildikó gyakorló biblioterapeuta, az Országos Idegenyelvű Könyvtár munkatársa, akinek van egy százas könyv-listája, amelynek első öt helyére Kosztolányi Dezső Aranysárkányát és Akarsz-e játszani? című versét, Aiszkhülosz Leláncolt Prométheusz, Sarkadi Imre A gyáva és Stendhal Vörös és fekete című művét sorolja. A biblioterapeuták nemrég honlapot indítottak irodalomterapia.hu címmel.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.