A 101-es törvény gyermeke
„Zsö nö kompran pá lö fransze” – azaz nem értek franciául. Magyarosan írta még le első, francia nyelvű mondatát Verbőczy Ákos 1986-ban, amikor gyerekként Montrealba készült családjával, kivándorolni. Ma nemcsak Balzac Goriot apója kandikál ki – eredetiben – a kabátzsebéből, amikor találkozunk („Újra kell olvasnunk a klaszszikusokat” – mondja), de a 35 éves fiatalembert munkája és választott tisztsége is a montreali bevándorlók – jórészt nyelvi – integrációjához köti. Balzac persze a kezdetekkor is jelen volt, csak éppen az újlipótvárosi utca formájában. – Ott laktunk a környéken, a Szent István körúton, majd a Váci úton, az Árpád hídnál – mondja, megemlítve: ma is vannak még barátai az otthoni iskolaévekből. Nincs különösebb nosztalgiája a nyolcvanas évek iránt, amikor eljöttek, de „gyerekként semmi kellemetlenségre sem emlékszem. Sőt szinte csak szép emlékeim vannak” – feleli a kérdésre, miért éppen egy úttörőkép szerepel a profillapján az egyik internetes közösségi portálon. Kezdetekben honvágy gyötri, nővérével újságot hordanak ki év közben Kanadában, hogy megkeressék a pénzt a magyarországi nyaralásra. Havonta egyszer felhívják az otthon maradt nagymamát, „de csak öt percre, mert nagyon drága volt.” Ma már – csaknem negyedszázaddal később – Verbőczy Ákos nem hangsúlyozza, hogy magyar; igaz, le sem tagadja éppen. – Attól függ, milyen hosszú a beszélgetés – feleli diplomatikusan arra, hogy mit válaszol mondjuk arra a – tegyük fel, angol nyelvű – kérdésre: hová valósi. – Ha rövidre akarjuk zárni, akkor: kanadai. Ezt szoktam mondani Magyarországon is, hiszen nem nagyon vannak képben Québec státuszát illetően. Másutt esetleg: québeci – mondja, hozzátéve: nem részletekbe menően ugyan, de követi a hazai közéletet. Verseket, József Attilát, Adyt ma is olvas magyarul, ám élőszóban csak családjával van alkalma anyanyelve használatára. –VámosMiklóstól az Apák könyvét franciául olvastam, mert úgy azért könnyebb –ismeri el magyarul beszé lve, enyhe francia akcentusával.
Verbőczy Ákos – aki csak a keresztnevét nem engedi „Ákosz”-nak ejteni, amúgy a „Verbócsi”-t nem javítja ki – az ún. 101-es québeci törvény gyermeke, most pedig a jogszabály mai „leszármazottainak” beilleszkedését felügyeli. Ez az 1977-es törvény írta elő Kanada egyetlen francia nyelvű tartományában, hogy mindenkit, akinek egyik szülője sem angol nyelvű iskolába járt, csak francia nyelvűbe lehet íratni. Amikor kijöttek az idegent New Yorkra és Párizsra egyszerre emlékeztető Montrealba, ahol egyébként az autóknak nincs első rendszámtáblája, maga is „befogadó osztályba” került, azaz a bevándorlók nyelvi előkészítőjébe. Itt derült tehát ki, hogyan is írják valójában a „zsö nö kompran pá lö fransze”-t. Amikor pedig – igaz, éppen egy itteni magyar tanácsára – tőr-, majd párbajtőrvívni kezd, bekerül a tősgyökeres québeciek világába. Aktív a diákéletben a montreali Québeci Egyetemen (UQAM), ahol politikatudományt tanul, és a helyi politikában is. Közösségi vezetővé léphet elő.
Ma – főállásában – az Électeurs en herbe (Cseperedő szavazók) programot koordinálja a québeci regionális tanácsnál az egész, 7,7 milliós tartományban. Ez honpolgári tudatra és aktivitásra, a diákönkormányzati, általában pedig a választói részvételre buzdítja a tanulókat. Hat éve ugyanakkor egy választott tisztség birtokosa is, mégpedig a MEMO (Mozgalom egy Modern és Nyitott Oktatásért) nevű, a szekuláris iskolákért küzdő párt színeiben: Montreal egyik ún. oktatási képviselője. – A francia nyelv magas szintű használata nem a végcél, de a legjobb eszköz az integrációhoz. Azon dolgozunk, hogy minél kisebb legyen a bevándorlók lemorzsolódása az iskolákban. Saját maguk határozhatják meg a célt, amelyet el tudnak érni, sőt az ehhez szükséges eszközöket is. Mi pedig biztosítjuk ezeket: ha tankönyvben szenvednek hiányt, akkor azt, ha tanárban, akkor tanárt – mondja.
Konkrét nyelvvédő tevékenységben érem tetten, mint „francia kanadait”. Sérelmezi például, hogy a vancouveri olimpián ritkán használták az ország második hivatalos nyelvét, az angol dominált. – Én is szívesen megnézek a moziban egy angol nyelvű filmet, de elvárom, hogy ne angolul adják el nekem rá a jegyet – említ egy példát az uralkodó nyelvhez való viszonyára. A nyelv védelme québeci szuverenistát – azaz elszakadáspártit – faragott Verbőczy Ákosból, aki a tartomány önálló országgá válását támogató Parti québecois-ban is megfordult. „Vancouverben azzal is jöttek, hogy mivel ott sok a kínai bevándorló, ezért akár a mandarint is az angol mellé vehetnék, mint harmadik nyelvet. Aztán ki tudja, mi lesz a következő. Be kell látnunk: Kanada részeként nem érvényesíthetjük az érdekeinket.”
Én – egykori brüsszeli tudósítóként – a flamand nyelvtörvényt és szeparatizmust hozom fel párhuzamos példaként, ám Ákos leint: Québecben ez baloldali indíttatású mozgalom. Nem azt nézik, ki beszél, csak azt, hogy beszélje a franciát –amely mindenki számára nyitott. Feltűnt már az újlipótvárosi fiatalember a helyi sajtónak is. „Ki képzelhet el ennél sikeresebb integrációt? Frankofilabb, mint a „tősgyökeres” québeciek...” – írja róla az egyik újságcikk.
Mint például: Izabella – feleli Verbőczy Ákos. Hogy mi volt a kérdés? Az: francia vagy magyar hangzású nevet ad-e, ha majd gyermeke születik. Unokahúga példáját felhozva azt tartja a legjobb megoldásnak, amely elmegy itt is, ott is.
