Húsz év múlva

2010-04-12

Kétszer nyit ablakot elbeszélőfőhősének sorsára Poós Zoltán A szív határai című regényében – 1944. szeptember 23-án, majd 1964 ugyanezen napján. E kétszer 24 óra történéseibe ágyazva rajzolódik ki az 1932-ben Battonyán született, s életének első 32 évét ott töltő Beliczey László portréja. Ez a két napunk van. Az első, amikor bevonulnak az oroszok a városba, s a 12 éves Laci és a másfél évvel idősebb Herter Katinka egymásba szeretnek; illetve húsz év múlva a második, amikor Kata, s az azóta orvos, de ’56-os „ügyei” miatt nem praktizáló László válik – a nő marad, a férfi Budapestre költözik.

Húsz év szerelem. A kiskamaszok első pillanatától a megállapodott felnőtt kor megállapodott csömöréig. A Laci, illetve László emlékező-meditáló belső monológjaiban fölidéződő két évtized meghatározó monumentumai: kastélyuk s földjeik java részének elvesztése, Katinka megárvulása, a háború élménye, a debreceni egyetem, a jegyesség, a házasság, az elhidegülés, a megtört Beliczey szülők pengevékonyságúvá keskenyedett ajka, a Rákosi-éra, majd a Kádár-rezsim első évei. Poós megrajzolja mindezt, mégis inkább a történetre, s annak sodrására épít: a regény rövid, lendületes jelenetek, gondolatmenetek egymásutánisága.

Igaz, ha talál kedvére való attribútumot, hangulatot, enteriőrt, azt kicsit fölemeli, beszél róla, de aztán, mintha elunná, hamar visszateszi oda, ahonnan elvette. Az atmoszférateremés láthatólag kevésbé stimulálja.

Inkább arra mutat rá, hogy bár (regényben s valóságban egyaránt) a történelem recsegő sanzonja fest alá minden gesztust, tekintetet, szót, érintést, hoszszabb-rövidebb idő elteltével világossá válik (regényben s valóságban egyaránt), hogy az emberi, az emberek által írt történelem mindeközben tesz a szerzőre. Weinrich tatát, Laci nagyapját, és Herter bácsit, Katinka keresztapját ’44 őszén senkinek sincs ideje, energiája úgy igazán elsiratni, meggyászolni. Egyszerűen csak azért, mert a történelem épp olyan tónussal festette alá azokat a napokat, hogy ez akkor senkinek nem ment úgy igazán. Ez a közösen berendezett történelem kapcsolja össze Katinkát – akit keresztapja halála után fogadnak magukhoz Beliczeyék – és Lacit. Világos: a két fiatalnak esélye sincs megmenekülni egymás elől, noha a fiú már 12 évesen (amikor éppúgy gondolkodik, érvel, ahogyan 32 évesen) megfogalmazza, hogy ez a lány nem lesz a felesége.

Nagyot téved. Katinka és Laci között már gyerekként megkezdődik a párkapcsolatban élő nők és férfiak elkeseredett, önemésztő játszmája. Tulajdonképpen ekkortól datálható „házasságuk”, ez a furcsa, testvérekre jellemző rivalizálásoktól hemzsegő szerelemféleség. Az, amit csak húsz év múlva, 1964-ben bontanak föl, mikor is elbeszélő-főhősünk végre nyugalmas magányába fészkelheti magát. Jó esetben tehát volt még legalább két olyan napja máig, amikor minden megváltozott, vagy amikor megváltoztathatott mindent.

Poós Zoltán: A szív határai.

Kalligram, Pozsony, 257 oldal, 2600 forint