Lehet-e a baj a dobozépítészettel?
Miért, lehet más is? Mert miközben én sem felejtettem még el fiatalkorunknak azokat a rácsodálkozós pillanatait (és főleg a hozzá kapcsolódó és kiábrándító érzéseket), amikor egy-egy új épület valóban nem látszott többnek kívülről, mint egymásra rakott óriás építőkockáknak, azóta azért mást sem igen tapasztalhattunk. Vízszintesek és függőlegesek között élünk, lehet, hogy nem a legideálisabban, de még a legmerészebb templomtoronyban is az égbe törés mellett ott asszisztál észrevétlenül anyag, statika és a súlymegosztások láthatatlan realitása.
Vagy tragikusan és kijózanodva felnőttünk, és innen nézve csak romantikus lázadás Csete György és Makovecz minden ideája vagy a pszichoanalitikus Carl Jung maximája, aki saját lelkének belső képére próbálta megformálni a Zürichi-tó partján álló házát?
Amikor tehát az egyik leggazdagabb magyar önkormányzat, a budaőrsi új iskolája előtt állok, két egymásba dolgozott téglakubusát is más szemmel nézem – és én nem elsősorban doboznak látom. Pedig nincs rajta semmi díszítés, külső fehér felületeit csak az ablaksorok zöld színezése, és a főbejáratot hangsúlyozó kapuzat piros színezése töri meg. Főleg a szerkezete él tehát, a „doboz”, de egészen más doboz, mint mondjuk az ElectroWorldé vagy a Tescóé szemben, az M1–M7 túloldalán. Az új városközpont épül itt, az iskolával szemben lassan átadásra kész a városi uszoda és sportcsarnok, és lesz még óvoda és más is, erre utal az autópálya mellett kiásott tekintélyes alap. A tervező, Dobai János tavaly elnyerte a főváros építészeti nívódíját a kelenföldi lakótelep közepén álló SZÁM-ALK-székházzal (www. nol.hu 2010. január 7.), és ki nem mondottan is sok a hasonlóság a két – nagyjából egy időben tervezett – épületen. Először is, tömbjük hasonlóan puritán, lecsupaszított doboztest, mégis sikerül valamivel meghaladni, ami nem pusztán dísz, hanem a szerkezetéből következik. Kelenföldön a sötétbarna téglaborítás „pöttyözésével”, itt a szokásosnál szélesebb és hangsúlyosabb ablaksorokkal – ez némi könnyedséget is kölcsönöz az amúgy vállalt dobozformának. Itt is, ott is külön hangsúlyt kap a bejárat, de igazán csak belül mutatják meg magukat (a SZÁMALK is oktatási épületnek készült, mivel egy főiskolát is magában foglal).
Ha belépünk, rögtön feltűnik az aulák hasonlósága: hirtelen kitágul a tér, a természetes fény tetőablakokon is érkezik, ez a ma mind hangsúlyosabbá váló, ún. fenntartható építészet jegyében egyre fontosabb lesz (egyre több a természetes és egyre kevesebb a mesterséges, azaz energiapazarló fény vagy hőhatás), és ilyen korszerű megoldás még a zöldtető, illetve a vizesblokkok padlófűtése, szenzoros csapjai és villanykapcsolói. Példásan átgondoltak az épület elrendezése és közlekedési útvonalai, és további térnövelő illúziót keltenek az üvegfalú korlátok is, ugyanakkor ami beválik a főiskolás korúaknál, nem biztos, hogy jó lesz a kisebbeknek is. A kétszintes belső aula biztosan tériszonyos lesz például néhányaknak, és a szülők közül is többen megjegyezték, hogy talán túl alacsonyak a korlátok –mindenesetre ezt is, azt is igazolni látszanak azok az utólag felragasztott piros szigetelőcsíkok, amelyek a korlátok közvetlen környezetét igyekszenek tiltott zónaként hangsúlyozni.
Akkor tehát lehet-e valódi élet egy ilyen dobozépületben? Az igazi építész nem dobozokat vagy nem dobozokat, hanem tereket tervez: és ha az élet – amelyet ide a gyerekek hoznak be –, szabadon áramolhat ott, akkor még a külsőleg legszigorúbb doboz is átlényegül. Ez az épület számomra az oktatást, mint racionális tevékenységet jeleníti meg, sok fénnyel és a szó szoros értelmében vett kor-szerűségekkel – és ennél azért ma vannak sokkal rosszabb olvasatok is.
