A csapat: munka

Önálló műfaj vagy pedagógiai feladat? Elszánt amatőrök tapogatózása vagy a leendő profik melegágya? Egyáltalán: színháznak tekinthető, amit a diákszínjátszók művelnek? Jövő hétvégén bárki választ kaphat a kérdésekre Debrecenben, a XXI. Országos Diákszínjátszó Találkozón.

Találós kérdés: mi a közös Schell Juditban, Kálloy Molnár Péterben, Hajdú Steve-ben, Keresztes Tamásban, Tenki Rékában és Tóth Orsiban? Persze, neves színészek, ez könnyű volt, de ha Hajdu Szabolcs vagy Orosz Dénes filmrendezők nevével is előhozakodom, többen elbizonytalanodhatnak. Pedig egyszerű: mind a debreceni Ady Endre Gimnázium egykori tanulói és színjátszói, akiknél a középiskolában beszerzett színházfertőzés nem enyhült, inkább súlyosbodott.

Nem minden diákszínjátszóból lesz persze szerepekkel elhalmozott művész. A színpadi kaland a legtöbb nebuló életében a kamaszéveken át húzódó szerelem marad. Ez nem panasz: a kész előadástól függetlenül inkább az számít, hogy fiatal és kíváncsi emberek közösen gondolkodnak és dolgoznak. Örülnek sikereiknek, tanulnak kudarcaikból. A színház életkortól függetlenül csapatmunka: jobb korán megtanulni, hogy muszáj a másikra figyelni, hogy tisztelni és segíteni kell mások teljesítményét.

A pubertáskor energiatöbbletének kanalizálásában segítenek a kiemelkedő tanáregyéniségek. Akik jó esetben nem színházi rendezőként tekintenek magukra, hiszen bár hasonló, mégis más a feladatuk. A színpadi viszonyok pontos elemzése, a választott (vagy közösen készített) darab és a játszók személyisége közötti kapcsolatok megtalálása csupa olyan „trükk”, amelytől a kiskorú aktorok magukénak érzik az ügyet.

A debreceni adysok több szempontból is szerencsés helyzetben vannak: egyrészt az idei országos találkozónak helyet adó Csokonai Színház néhány méterre fekszik az iskolától, másrészt tanáraik (akik közül többen a színház művészei) és diáktársaik büszkék a negyedszázados drámatagozat sikereire.

Április 16–18. között nemcsak ők adnak számot színpadra termettségükről: az egész országból háromszáz gyerek majd két tucat előzsűrizett – nyilvános és ingyenesen megtekinthető – előadással szerepel a cívisvárosban. Az idén először nem osztanak díjakat: a szervezők a seregszemle jellegét erősítik a minősítések elhagyásával. Meg azt is üzenik, hogy a (csapat)játék a lényeg.

Info:

XXI. OrszágoS diákszínjátszó találkozó Csokonai Színház Debrecen, április 16–18.

Top 5

1. Árvácska a karinthy Színházban

Április 15-én délután 5-kor Vidovszky György rendező középiskolásokkal játszatja el Móricz z sigmond megrendítő regényének fő motívumait.

2. Helló, náci!

A kolibri pincében Tóth József rendezte a Kolibri legújabb osztályterem-színházi előadását: tolerancia és gyűlölet hetven percben.

3. Bábu a bábszínházban

Április 12–14. között bábos minifesztivál: Csákányi Eszter, Pályi János, Fabók Mariann is fellép az Andrássy úti Budapest Bábszínházban.

4. Veszedelmes viszonyok

A Szabadkai Népszínház előadása Puskás z oltán rendezésében a Merlinben április 12-én este 6-kor és 9-kor.

5. Bárány Boldizsár a Radnótiban

Április 12-én és 15-én Klem Viktor bújik Bárány Boldizsár bőrébe Szabó Magda jól ismert meséjének színpadi változatában.

Schell Judit is debreceni diákszínjátszó volt
Schell Judit is debreceni diákszínjátszó volt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.