Úristen, ez meghalt!
– Összeszorult a szíved? Összeszorult a szád?
– Most, ahogy kettesben jöttünk Budapestre Kispál Andrással, és nosztalgiáztunk, kicsit össze. Volt már egy pár haláleset az életemben, közeli hozzátartozóké, barátoké. Sosem akkor hasít bele az emberbe a hiány, amikor a haláleset vagy akár a temetés történik, hanem később, mikor azt kérdezed: miért nincs itt? Akkor gondol bele az ember: úristen, ez meghalt! Nyilván ez a búcsú is az augusztusi koncert után lesz rossz. Meg amikor néha azt mondjuk majd, ebből vagy abból milyen jó kis Kispál és a borz-számot lehetne csinálni...
– Miért döntöttetek úgy, hogy ez a dolog elfáradt?
– Mivel baráti kapcsolatban vagyunk, mindig megpróbáltuk megfejteni, kibeszélni, átrágni, miért van épp alkotói válság, miért nem születnek új dalok, vagy ha születnek, miért nem olyanok, amilyennek szeretnénk őket. Aztán ez valahogy nem sikerült. Az első 14 évben gyakorlatilag 14 lemezünk jelent meg, irgalmatlan tempót diktáltunk, éjjel-nappal a Kispállal foglalkoztunk. Lehet, hogy egyszerűen csak belefáradtunk.
– Egy olvasónk szerint a tény, hogy feloszlik a Kispál és a borz, nemcsak egy zenekar végét jelenti, hanem egy egész generációt ösztönöz arra, hogy szembenézzen a korával.
– Aki velünk együtt nőtt fel, velünk vészelte át ezt a huszonpár évet, annak nyilván egy illúziója foszlik szét ezzel. Ha egy kedvelt édesipari termék hirtelen eltűnik a boltokból, egy ideig hiányzik, aztán azt mondod: hát, mindegy. Ilyen értelemben lehet, hogy Kispál és a borz is hiányozni fog azok közül a dolgok közül, amelyekre biztosan számíthat, számíthatott az ember.
– A kincstári, ám nyilván igaz szöveg szerint most jött el az idő, hogy a régóta dédelgetett terveket külön-külön valóra váltsátok. Éspedig?
– A Kiscsillag zenekar új lemeze félig már készen van, talán ősszel meg is tud jelenni. És szeretnék egy szólóanyagot is. Azt gondolom, hogy azt a fajta alkotási és beszédmódot, amilyen a Kispálé, én otthagynám a többi zenekarnak, akik sokszor jobban, maibban csinálják-beszélik, mint mi.
– Jobb Kispál-számokat írnak, mint a Kispál?
– Majd az idő eldönti, tényleg jobbakat-e, de legalább csinálnak Kispálszámokat, igen. Vannak olyan előadók, akik szinte utánozhatatlanok. Ilyen például Kovács Ákos. És van egyfajta beszédmód, stílus, amelyet lehet utánozni – ilyen a Kispálé. Ez nem azt jelenti, hogy azok a zenekarok, amelyek „Kispál-klónokként” kezdték, ne lehetnének önálló entitások. Mindenki elrúgta magát valahonnan, valamilyen medence falától. Én ezt az egész nyelv- és gesztusrendszert érzem fáradtnak. Nem véletlen, hogy a Kiscsillag egy sokkal direktebb eszközrendszerrel dolgozik…
– Mit gondolsz a sanzon, a dal szerepéről ma?
– Mi a sanzon? Dal. Dalos dal. A lényeg, hogy a dal mindennél fontosabb. Azt gondolom, a Budapest Bár is épp azért érdekes, mert azt mutatja meg, hogy van egy hagyomány, amelyet újra és újra működésbe lehet hozni, jó ízléssel, lelkesedéssel. A Csík zenekarnál ez a népzene, a Budapest Bárnál pedig a régi pesti dal, amelyik egyszerre táplálkozik a magyar asztalizenéből, a francia sanzonhagyományból és mondjuk az amerikai szvingből. Akkoriban is egy csomó rossz dal született, hiszen napi ipar volt, akárcsak az újságírás: mindennap meg kellett írni a penzumot. Az idő majd szelektál. De a jó dal nem pusztul el.
– Az eltelt húsz-huszonhárom évből hány olyan dalod van, amely még ma is él, működik?
– Viszonylag kevés. De ez csak azt jelenti, hogy most más érdekel, mint régen. Volt olyan időszak, amikor mindenből dalt írtam. Volt, hogy csak belső hangokból írtam. Minden módszernek voltak sikeresebb és kevésbé sikeres darabjai. Ha nagyon kritikus vagyok, és a hangzást, hangszerelést is figyelembe veszem, akkor talán egy jó nagylemezt össze lehetne belőle kaparni.
– Egyáltalán nem úgy nézel ki, mint egy Kossuth-díjas.
– Miért, hogy néznek ki a Kossuthdíjasok?
– Nem tudom, talán glória van a fejük fölött, és tíz centivel a föld felett járnak.
– Találkoztam velük, nem így van. Csak húsz-harminc évvel idősebbek, mint én.
– A díjad az alternatív-underground zene kanonizálását jelenti? Ha igen, jól van ez így?
– Minden úgy van jól, ahogy van. Nem gondolom, hogy Nick Cave vagy a Rolling Stones ugyanazt jelenti, mint húsz vagy negyven éve. Nem tudom egyébként, ki mondta ki először, hogy a Lovasinak adjunk Kossuth-díjat. De hogy ez valakinek egyáltalán eszébe jutott, azt jelenti, hogy az a generáció, amelyiknek ez a zene meghatározó volt az életében, most döntési pozícióba került. A mi elismerésünk annak a hagyománynak az elismerése is, amelynek a Kispál és a borz a folytonosságát jelentette. A nyolcvanas évek undegroundjának, avantgárdjának.
– Felvetődött, hogy ne vedd át a díjat?
– Fel, de inkább csak kényelmi szempontok miatt. Nyilván az is eszébe jut az embernek: mit kapok én majd ezért!? Nem ütöttem be a Google-ba, hogy Kossuth-díj + Lovasi, és egyébként sem olvasok kommenteket. Az ilyesmit az egészségügyi szempontok miatt érdemes kizárni az életünkből.
– Mindent azért mégsem lehet. Fontosnak tartod, hogy elmenj szavazni?
– Fontosnak tartom, hogy mindenki elmenjen szavazni, de hogy én elmegyek-e, azt még nem tudom. Ha jó lesz az idő, és el tudok menni horgászni, akkor nem biztos…
– Furcsa ez a válasz. Egy időben sokat lehetett téged látni az LMP környékén.
– Szerintem hoztam nekik annyi szavazatot, hogy nekem ne kelljen elmenni.
– Mi idegesít? A „csend, meg a zaj”?
– A csend nem idegesít, az sosincs körülöttünk. A nagyon halk, de monoton zajok idegesítenek. Vagy ha félreértenek. Attól fogva, hogy bármilyen emberi megnyilvánulásod van, ami nyilván azt is jelenti, hogy a saját vagy más gyengeségeit karikírozod, olyan mennyiségű támadás zúdul rád, hogy egyből megtanulod: ilyet többet ne! A Kádár-korszakban volt egyfajta bürokratikus beszédmód, amelynek az volt a lényege, hogy a mondandód súlya a zéróhoz közelítsen. Ilyen szempontból a Jobbik, vagy akár az LMP kapcsán arra gondolsz: ilyeneket azért nem szoktak mondani! Felkapod a fejed. A Jobbik például ebbe a politikailag korrekt beszédmódba tört be: azt mondják, amit a kocsmában a Józsi bácsi mond.
– Nem tartasz a Jobbiktól?
– Szerintem, hogyha egyáltalán megérdemlünk bármiféle demokráciát, akkor a Jobbik is benne van a pakliban. Ha meg nem, akkor valamit rosszul csináltunk.
