Mert hamar kiderül, hogy elpocsékoltak fél napot, ki tudja, hány villamosjegyet, és még egy illúzióval is szegényebbek lettek. Itt ugyanis egészen konkrétan a csont- és izomrendszer tanulmányozásához keresnek embereket, és majdnem mindegy, milyen a borítás. A szépség és a fiatalság nem kifejezett helyzeti előny, és se rivaldafény, se nagy pénz nincs a horizonton.

A lányok-fiúk tehát lógó fejjel hazaballagnak, a kortárs képzőművészetet felületesen ismerő laikusból pedig azonnal kibukik két kérdés. Az egyik, hogy jé, itt még van egyáltalán modell utáni festés? Amire az a válasz, hogy naná. Méghozzá két teljes évig, heti négy órában, mert az uralkodó álláspont ma is az, hogy aki képzőművész akar lenni, annak még mindig érdemes megtanulnia rajzolni. A másik, hogy ha se pénz, se glória, akkor egyáltalán ki és miért hajlandó rendszeresen meztelenre vetkőzni egy csomó olyan ember szeme láttára, aki nem férje-neje-babája. Nos, leginkább ezt próbáltuk kibogozni a képzőművészeti egyetemen a modellszervező Cserép József és néhány modell segítségével, akiket nevezzünk Andreának, Erikának és Istvánnak, annál is inkább, minthogy így hívják őket.

Huszonöt-harminc évvel ezelőttig prostituáltakból és a kétkezi tevékenységet legszívesebben tisztes távolból figyelő urakból állt össze az akkor még főiskola modellcsapatának derékhada. E hölgyeknek és uraknak nyomós okuk volt a vetkőzésre: papírt kaptak arról, hogy dolgoztak, így elkerülhették, hogy a rendőrség bezsuppolja őket a közveszélyes munkakerülés (kmk) néven ismert népi demokratikus szabálysértés örvén. Sok mindent leszámítva azonban szép idők voltak ezek, a növendékek és a modellek között szinte baráti volt a kapcsolat, az örömlányok gyakran annyira hálásak voltak a menedékért, hogy nemcsak remekül szerepeltek, de ingyen főztek, mostak a hallgatókra.

A kmk megszűnése, tehát a rendszerváltozás után a kurvának nevezett lányok és a huligánnak nevezett fiúk persze nem jöttek többé. De továbbra is volt, és azóta is van miből meríteni.

Leginkább kispénzű és/vagy nyugdíjas emberek ma az egyetem aktjai és fejei, akiknek minden forint jól jön – értettek egyet az egybegyűltek, akik azonban a pontos díjazásról nem akartak nyilatkozni, abban maradtunk tehát, hogy e díjazás szerény. Még úgy sem jön ki komolyabb összeg, ha valakinek szerencsésen alakul a hónapja, és harminc-negyven órát is modellt ül, fekszik, áll.

A személyes motívumok árnyalásakor azonban kiderült, hogy van, akinek azért nincs ellenére a modellkedés, mert szerinte viszonylag könynyű és szabad munka, jó közegben (Andrea). Van, aki azért, mert ugyan nem olyan könnyű a munka (nincs az a póz a világon, amely negyvenöt-ötven percig kellemes volna), viszont jó érzéssel tölti el, hogy a maga módján részt vehet a képzésben (István). És van, aki azért, mert ha jobban megnézzük, a javadalmazás ugyan tényleg szolid, de a rezsi kijön belőle (Erika).

Kényes, de e helyütt kikerülhetetlen kérdésünkre, miszerint hogyan veszi rá magát az ember, mondjuk ötvenöt évesen, például egykori szobafestőként, hogy idegenek előtt hetente többször ruhátlanul mutatkozzon, az alapválasz az, hogy aki ezt csinálja, az eleve sem túl szemérmes, amúgy pedig megvannak a technikák, amelyekkel ezt a természetes feszültséget oldani lehet. Az egyik ilyen, hogy igyekeznek nem belenézni a növendékek szemébe.

A képzőművészeti egyetem mostanság 30-50 embert foglalkoztat megbízási szerződésekkel modellként, nőt, férfit, soványat, kevésbé soványat, fiatalt és öreget. Hogy éppen milyen karakter kell, azt a tanárok döntik el előre. Cserép József e rendelések alapján hívja be éppen azt, akire szükség van. Nincs jobb vagy rosszabb modell – e nagyjából fix csapat tagjai mind profik. Van persze, akitől kicsit többet várnak, a szobrászoknak például a hosszas kontraposzt-állásokhoz kifejezetten remek kondíciójú emberek kellenek.

Azért a végére idekívánkozik, hogy időnként a művészeti képzés e csendes közreműködőinek is jut egy kis rivalda. Nem úgy, mint ahogy a címlapokra igyekvő szépleányok elképzelik, de azért mégis: a három modell közül ketten is szerepeltek már nagy sikerű pesti színdarabban – meztelen statisztaként.

Modellsors. Nincs az a póz a világon, ami negyven-ötven percig kellemes volna