Fanatikusok a Műcsarnokban

A magángyűjtemények mára már itthon is meghatározó befolyást gyakorolnak a kortárs képzőművészetre. A Műcsarnok most megnyílt tárlata széles betekintést nyújt a hazai műgyűjtők világába.

Kés az asztalon. Közelebb megyek: a széles penge közepén disznót formázó lyuk, azon át egy videofelvétel látható húsüzemben vágott, kampóra akasztott disznótetemek soráról. Az asztalon „tétlenkedő” penge akár arra is utalhat, hogy az unióban tilos a házilagos disznóvágás. Bukta Imre műve ez, tipikus koncept art. Jórészt hasonló tárgyakkal népesítette be a Műcsarnok új kiállításának egyik termét Hunya Gábor magángyűjtő, civilben Romániával foglalkozó gazdaságkutató. Egyszerre érdekli a román és a magyar kortárs képzőművészet. Különösen, ha közvetlenül reflektál politikai eseményekre, szociális érzékenységre. Mint például a fordulat után erdélyi közintézmények falára fújt Ceausescu-arc a felirattal: 5 perc múlva itt vagyok!

A gyűjtő fontosnak érzi a rendszerváltás élményét – vagy traumáját – mindkét ország művészetében, és vonzódik az ilyen alkotásokhoz (is). Azért rendez kiállításokat, mert segíteni akarja a két ország művészetének megismertetését, megértését és kölcsönhatását. Ezért jelentette meg tavaly a Vince Kiadónál Bukarest–Budapest híd című kiadványát is, gyűjteményének mintegy katalógusaként.

Rajta kívül még kilenc hazai műgyűjtő – köztük két művész – műtárgyait állították ki ugyancsak egy-egy teremben. Előzménye a Mecénásnapok kiállítása volt 2008-ban. A mostani, Art Fanatics címet viselő tárlat kurátora, Petrányi Zsolt – a Műcsarnok igazgatója – úgy véli, ma már a hazai művészeti életben is meghatározóvá vált a műgyűjtés, és a magángyűjtemények az értékteremtés részei. Ezért ez a kiállítás kísérlet a kortárs magyar művészet új összefüggéseinek vizsgálatára. Hozzáfűzi, kénytelenek voltak valamilyen szempont szerint válogatni az anyagokból. A gyűjtők személyes szempontja, művészetről vallott felfogása, művészekhez fűződő viszonya alapján állt össze a tárlat.

A Pécs mellett állatorvosként dolgozó Merics Imrétől például figuratív és nonfiguratív képeket, totemmaszkokat idéző faragott teknőket állítanak ki. Az A38 hajó kapcsán is ismert Bognár Attila tárgyai között szerepeltetik egyebek között Csurka Eszter különleges, víz alatt készülő (!) szobrait is. Barabás Lajos hazai és külföldi absztrakt munkáiból válogattak, az op-art újraértelmezéseként a gyűjtőnek azt a fémtárgyát is kiállítják, amely egy hatvanas években született Vasarely-terv alapján technikailag csak mostanra lett kivitelezhető. A karikatúra és képregény emlékanyagának gondozójaként ismert Kozma Pétertől ezúttal fotográfiai munkákat tettek közszemlére. A K. A. S. Galériát működtető Nyakas Ilona, Hoffman István és felesége, Pálfi György, Fehér László és Gerber Pál gyűjteménye számos további érdekes, némelykor meghökkentő műtárggyal szerepel a tárlaton. Mondhatnánk, a hazai kortárs művészet egyfajta keresztmetszete mindez. De hogy legalább jól jellemzi annak bizarr sokszínűségét, az biztos.

Közvetlen politikai reflexió
Közvetlen politikai reflexió
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.