Csató Mónika zeneszerző és zeneelmélet-tanár osztja a szakma legjobbjainak meggyőződését, miszerint régen új utakra kellett volna terelni a honi ének-zene oktatást. A neveléshez negyven éve összeállított tankönyvek szolgálnak alapul, jószerével csak a grafika és a tagolás változott valamelyest – vagyis a tankönyvekből szinte teljesen kimaradt az elmúlt negyven év. Mindebből következik, hogy az ének-zene órákon elhangzottak köszönő viszonyban sincsenek a tantermen túli valósággal, pláne, hogy a média sem igen segít (sőt) a muzsika, a zenetörténet megismerében és megkedveltetésében – összegzett.

Csató egy alternatív ének-zenei tankönyvön dolgozik, amellyel szeretné bepótolni a negyvenévnyi lemaradást. A könyv egészen máshonnan közelít rá a zenei nevelésre, máshová helyezi a súlypontokat – főként az úgynevezett elemző, összehasonlító zenehallgatásra. De ne menjünk bele a szakmai részletekbe, maradjunk annyiban, hogy sok más változtatás mellett (és sok zenetanár megrökönyödésére) a kortárs könnyűzenét és a világzenét is beépíti az anyagába – ugyancsak az összehasonlító elemzés érdekében.

A zeneszerző-zeneelmélet-tanár a kondíciók egzakt feltárása érdekében egy felmérést készít, amelyben egyebek mellett megkérdezi a diákokat: milyen zenét hallgatnak? Eddig –nagyjából egy év alatt – 308 választ kapott és értékelt, a kutatás tehát korántsem reprezentatív (ehhez durván 1700 válasz kellene), de az eddigi eredmények is körülrajzolják: a helyzet úgyszólván tragikus. Kiderült ugyanis, hogy a válaszadók 73 százaléka kizárólag a kereskedelmi tévék/rádiók felhozatalát falja, mindennemű válogatás és fenntartás nélkül, 12 százaléknyian pedig egyszerűen „nem szeretik a zenét”, vagyis feltételezhetően semmilyen muzsikát nem hallgatnak, legalábbis tudatosan. És innentől már nagyon kis számok jönnek: 4 százalék ún. mindenevő (bármi jöhet), 4 százaléknyian vannak, akik a tömegmédia kínálatán túl a film- és komolyzenét is kedvelik, a régi rock és az alternatív könnyűzene 3 százaléknyi interjúalanyt érdekel, és alig 5 százaléknyian mondták azt, hogy kifejezetten a komolyzenét és a dzseszszt szeretik. Egy másik kérdés nyomán az jött ki, hogy az összes válaszadóból mindössze egy (!) diáknak volt pontos fogalma a kortárs komolyzene mibenlétéről. Tán meglepő, de így van: nincs lényeges eltérés a legkisebb falvakból és a fővárosi elit gimnáziumokból érkezett válaszok között.

Hab a tortán, hogy ez a 308 válasz (egyelőre) mindössze tíz százaléka a kiküldött kérdőíveknek: ennyi iskolát érdekelt, mi van és mi lehet az énekzenei neveléssel.