Éljen a funk!
De kocsma és kocsma között jelentős különbségek lehetnek, aminthogy vannak is, egy rákosrettentői resti és egy belvárosi kultúrkocsma között például, bár előbbi is lehet meghitten szörnyű, dekadensen világi, l.: otthonos.
A Ferenczy utcai Csendes Létterem egy megelőző inkarnációjában étterem volt, ahol – hogy a Kultúrpart című portál szerzőjét idézzük – „piros népi filcmellényben hozták ki a tatár bifszteket a büdös hónaljú pincérek”. Most már nincsenek izzadó főurak, és hiányoznak az egykor Fiume néven irodalmi kávéházként fungáló helyről az írók is – bár ez utóbbira nem vennénk mérget, mert ki tudja például, hogy ott, az a húszas éveiben járó, jegyzetfüzetébe elmélyülten körmölő kislány nem az Új Magyar Nagyregényhez vázlatol-e éppen. Vagy esetleg hogy a kettővel mellettünk lévő asztalnál hevesen vitázó két srác nem az ideális tárcanovella sajátosságait illetően csap-e össze.
Amúgy nincs is olyan, hogy ideális tárcanovella.
A Csendes tele van, úgyhogy egyből rácáfol a nevére: hangos. És tapasztalat, hogy majdnem mindig tele van. Szamosi Péter, a hely programszervezője azt mondja, épp a mai, a keddi az egyik legerősebb klubnap, ilyenkor van a Magyar Hangja című sorozat, amelynek keretében DJ-k régi (rendszerint kis-) lemezeket játszanak. A sorozatot a Budapest Brakecsokkerz nevű DJ-csoport tagjai, Haze, Kanadakáosz, Shuriken és Suhaid indították el, az ötlet pedig, hogy az ő „posztolásukkal” heti fix est legyen a projektből, nem sokkal a Csendes megnyitása után vetődött fel.
– Idővel kicsit „kikoptak” a srácok, de jöttek a helyükre újak, fiatalok, második generációs Tilos-DJ-k, mint Gandharva, Von Yodi, mindannyian lemezgyűjtők. De beszélhetnénk Hanglemezbarátról is, vagy a Fúzió rádiós Bemről, aki gramofonkollekcióját mutatja be időről időre nálunk – így Szamosi. Vagyis vetésforgóban működik a klub, az összekötő kapocs a lemezlovasok között: a régi magyar kislemez. Legyen az funk, soul, beat vagy éppen dzsessz. A közönség egy része tudatos törzslátogatója ezeknek az esteknek, hiszen ma Budapesten nincs olyan rendszeres klub, ahol a vendég biztosra veheti, ha beül, az ántivilág zenéire sörözhet, borozhat, miegyéb. Sok külföldi is eljön ide, nekik egyes tárgyakról szabályosan kiselőadást kell tartani, mert nem nagyon értik az enteriőrt. A nyugati, főleg az amerikai fiataloknak nagyon furcsa a viszonyuk a régmúlt rekvizítumaihoz, idegen nekik ez a fajta hagyományőrzés – tudom meg Szamosi Pétertől.
Utcanévtábla a Tátika utcából, csillárról lógó gumimalac, falra applikált próbababa műkezéről lógó gumipatkány, anatómiai torzó és kifacsart asztali lámpa az ablakban, képek, játék babák műanyagból és fából – mintha egy csapat punk beszabadult volna egy Triál áruház végkiárusítására + lomtalanítás, aztán a falra vitte volna a leleteket. A Csendes „belsőépítésze”, a festőként, tervezőgrafikusként és szobrászként is funkcionáló Zsili elmondja, a hely üzemeltetőjével, Gazdag Dezsővel nagyon egymásra találtak, mikor azt tervezgették, hogyan nézzen ki belülről az egykori kávéház: mindketten megszállott tárgygyűjtők és lomtalanítók ugyanis. A két gyűjtemény is egymásra talált tehát. Zsili nem érzi úgy, hogy feláldozta volna a kollekcióját: azt mondja, a tárgyak jobb helyen vannak itt, mint otthon, a játékok és a falfestmények remekül kiegészítik egymást. És amúgy is keresték a helyüket.
– És megtalálták? – kérdjük.
– És megtalálták. Tíz után pár perccel a DJ pakolni kezd, tarka takaró kerül a Pioneer lemezjátszókra, véget ér a Magyar Hangja hivatalos programja, nehogy csendháborításba csússzon az este. A kedd estéért most DJ Von Yodi, azaz Fonyódi Ákos felelt. Ő is a Brakecsokkerz nyomán talált rá a hatvanas–hetvenes évek magyar zenéire, talán nyolc éve töltötte le a Tilos honlapjáról a csoport Leszámolás című mixét, s noha azelőtt is a korszak (főként nyugati) zenéivel foglalkozott, akkor döbbent rá, hogy a magyar vonalon is akadnak nagyszerű muzsikák, sőt.
– Sokkal izgalmasabbnak találom a korabeli zenéket, mint a maiakat, az elektronika valahogy nem hoz lázba – mondja Von Yodi, aki egyébként nem előre összerakott szettel készül az ilyen estékre, mindig ad hoc dönti el, mit tesz fel. És egyáltalán nem bánja, ha megtalálják néha kérésekkel – ha tudja, teljesíti is őket. Ritka egyébként, hogy valaki a témába vágó kívánsággal jön, Tiestót gyakrabban kérnek, mint gondolnánk, néha pedig vicces-horror párbeszédek is akadnak. – Volt, aki azt mondta, ha nem akarok lófejet találni az ágyamban, azonnal rakjak fel dzsesszt. Miközben két órája csak dzsessz szólt… –mondja mosolyogva, aztán megnyugtat: a túlnyomó többség barátságos. Von Yodi egyaránt gyűjt kis- és nagylemezeket, de nagyon válogatós, nem célja, hogy összegyűjtse a kor összes zenéjét, fő beszerzési forrásai rendszerint antikváriumok, ócskapiacok és használt lemezboltok. Egyik legnagyobb fogása Kovács Kati Többé ne telefonálj című kislemeze, és nagyon szeretné egyszer magáénak tudni a Neoton első, Bolond város című anyagát, ami még nem diszkó, hanem kőkemény beat. Na meg a Jazz Antológia összes részét… A zenei múlthoz való fordulás különben elég ritka a fiataloknál, nem túl vonzó életpálya az ilyen műfajú parti DJ-zés, inkább kivételnek számít.
– De azért éljen a funk! – így Von Yodi nevetve.
