Utólagos előzetes – a trailerek már versenyeznek is

A modern trailerek (előzetesek) nemcsak továbbirányítják, hanem marasztalják is a nézőt: jelzik és kívánatossá teszik a közelgő filmet, ugyanakkor meglepő mértékben függetlenek is tőle.

A trailerklipek ma már önálló szórakoztató műfajnak számítanak – külön esztétikával, megszállott rajongókkal, díjkiosztóval.

– Egy beharangozónak ma már ugyanúgy megvan a komoly tömegek által várt premierje, mint a rajta keresztül felvillantott filmnek. Sőt vannak olyan szájtok, blogok, amelyek kizárólag – vagy nagy részben – a trailerek közlésére alapozzák a működésüket – mondja Baski Sándor, a Filmvilág folyóirat szerkesztője, hozzátéve: – Az emberek többnyire nem kedvelik a reklámokat, az előzeteseket viszont, amelyek tulajdonképpen szintén reklámok, nagyon szívesen nézik. Még akkor is, ha egyébként az általuk jelzett filmek nem különösebben érdeklik őket.

Jóllehet a filmtörténelem első trailerét már 1912-ben elkészítették, a stúdiók csak az évtized vége felé kezdtek komolyabban foglalkozni a dologgal. Elsőként a Paramount hozott létre önálló részleget a beharangozóklipek gyártására – 1919-től kezdődően egészen a 70-es évekig pedig már külön ügynökség, az NSS (National Screen Service) gyártotta és forgalmazta az előzeteseket, teljes monopolhelyzetben. (Egyébként a trailer technikai értelemben azóta számít önálló mozgóképnek, amióta külön tekercsre készül, így bármelyik filmet megelőzően le lehet vetíteni. A hőskorban még a fi lmmel közös tekercsen volt, és a stáblista után lehetett megtekinteni.) Az előzeteskészítés mára külön iparággá vált, a trailereket stúdióktól függetlenül működő cégek készítik. Miután a meglehetősen összetett munkát követően a klip első változata megszületett, a stúdió illetékesei megnézik az anyagot, változtatásokat kérnek, majd levetítik a célcsoport tagjaiból álló tesztközönségnek – az eredmények kiértékelése után aztán újabb és újabb verziók készülnek.

– M. Night Shyamalan Jelek című filmjéhez anno 34 trailervariánst gyártottak. Az efféle túlzásokra azért lehet szükség, mert az előzeteseknek egyáltalán nem a film lényegének viszszaadása a funkciójuk, hanem a termék, azaz a film pozicionálása a célközönség felé – így minden egyes beállításnak „üzenetértéke” kell legyen –mondja Baski.

A fentiek után egyáltalán nem meglepő, hogy a trailerklipeknek saját díjkiosztójuk is van, Golden Trailer Awards néven. Itt a legjobb alkotásokat 16 kategóriában jutalmazzák. Érdekesség, hogy a legjobb hangalámondásért külön trófea, úgynevezett Don LaFontaine-díj jár. A szakma dörgő hangú nagymestere, Don LaFontaine pályafutása során közel 5000 filmelőzeteshez adta a hangját.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.