A kultúra gazdasági összefüggéseit kutató Kuti Éva a Szonda-Ipsos kérdezőbiztosaival 2007 végén kezdett vizsgálódást, amelyet 2009-ben a gazdasági válság kialakulása miatt kiegészített. Vizsgálati körbe vonta a legalább 50 fizetett alkalmazottat foglalkoztatott cégeket – összesen 4824 nagyvállalatot. A kutatás kiindulópontja elsősorban az volt, hogy a korábbi években érezhetően nőtt e vállalatok „társadalmi felelősségvállalása”, és a Nonprofit Kutatócsoport képet akart kapni arról, milyen mértékű ebben a kulturális mecenatúra.

A kép végül nem lett sokkoló, de tanulságos. 2007-ben a kiszemelt vállalatok 40 százaléka, mintegy 2000 cég támogatta a kultúrát – többnyire pénzzel. Egy adományozó átlagosan 2 millió forintot költött mecenatúrára, ez azonban nem mond sokat. A kiadások ugyanis aránytalanok: a cégek kevesebb mint egytizedétől származott az összes támogatás háromnegyede (!), a támogatók közel háromnegyede viszont olyan keveset adott, hogy az csupán a támogatások 7 százalékát tette ki. A cégek kilenctizede 2009 elején arról számolt be, hogy a gazdasági válság közepesen vagy súlyosan érinti, ezért négyötödük takarékossági intézkedésekre kényszerül. Ám kiderült, a művészet iránt addig elkötelezettnek mutatkozó vállalkozások egyharmada már 2008-ban felhagyott a mecenatúrával, 2009-ben pedig már csak a fele tervezett ilyet. Majdnem egymilliárd forinttal kevesebbet, összesen 3,1 milliárd forintot költöttek kultúratámogatásra 2008-ban.

A tanulmány beszámol arról, hogy a válság hatásaira adott válaszok hasonlóak voltak Nagy-Britanniában, ahol már 2008 augusztusában a megkérdezettek 40 százaléka úgy látta, a kultúratámogatás csökkentésére, esetleg felfüggesztésére lesz szükség. Ellenkező tendenciát tárt föl viszont egy 2009 elején végzett franciaországi kutatás: a cégek 73 százaléka szinten tartja támogatását, 11 százaléka növeli, és csak 14 százaléka csökkenti. Az adományokat megkurtító francia vállalatok is csupán átmenetinek tartják kényszerintézkedéseiket.

– Nem feltétlenül szükségszerű tehát, hogy a gazdasági válság olyan mértékben csökkentse a kultúra vállalati támogatását, mint amekkorára a magyarországi adatok utalnak – állapítja meg Kuti Éva.

A kutató a továbbiakban kifejti, a hazai vállalkozókra, nagyvállalati menedzserekre ugyan nem jellemző a kultúraellenesség – a magyar cégek egyébként nem kevésbé hajlamosak a mecenatúrára, mint a multinacionálisak, legkevésbé kultúrabarátok a tisztán külföldi tulajdonban levők –, a kultúratámogatást azonban nem tekintik a cégektől elvárható „társadalmi felelősségvállalás” szerves részének. (Sokkal inkább annak vélik egyebek között a hátrányos helyzetűek, a környezet- vagy egészségvédelem támogatását.) Olykor saját érdeklődésük, ízlésük, egy-egy alkotóhoz, intézményhez fűződő személyes, érzelmi viszonyuk inkább meghatározó a támogatásban, mint az ésszerűség. Erre is utal, hogy a mecenatúrából származó presztízst a vállalatok csak valamivel több mint a fele említette, a kultúratámogatáshoz kötődő anyagi előnyöket, például adókedvezményeket kevesebb mint egyharmada. Közel 50 százalékos volt azoknak a cégeknek az aránya, ahol úgy (is) születtek támogatási döntések, hogy a tulajdonosnak, menedzsernek egyszerűen megtetszett valamelyik kulturális program. Talán ez utóbbi miatt is adhatták Az önzés iskolája? címet a tanulmánykötetnek, amit a nemrégiben tartott nyilvános bemutatón berzenkedve fogadott a házigazda Aegon Biztosító képviselője. A rangos művészeti díjával a hazai mecenatúra élbolyához tartozó cég joggal nem vette magára e címkét. Másokra viszont illik.

Jellemző, hogy a támogatottak között a különböző fesztiválok, zenei események kerülnek az élre, viszont pályakezdő képzőművészeknek, íróknak aligha akad pártfogójuk. József Attila, ha ma élne, ugyancsak nehezen tudná kiadni, eladni első kötetét. Mindazonáltal fölbukkannak kedvező jelek is. Mintha szaporodnának a díjalapítások, és némileg terjed az a forma, hogy nem a tulajdonos, hanem egy fölkért grémium dönt a támogatás odaítéléséről. A mecenatúrát segítő hazai szervezet, a Summa Artium vezetője, Török András bejelentette: erőfeszítéseket tesznek a két világháború között igen tekintélyesnek számító Baumgarten-díj újjáélesztésére és új alapítványok létrejöttének ösztönzésére.