Közkegyelem, feltételekkel

Könyvet vissza nem adunk – csak ha amnesztiát kapunk – gondolják túl sokan, ezért egyre több könyvtár vet be különféle cseleket megbocsátó szép napjain, hogy a késlekedők ne szokják meg: hónapokig is otthon rejtegethetik a kölcsönkönyvet, következmény nélkül.

Az ország könyvtárainak egy részében hosszú évek óta gyakorlat, hogy évente legalább egyszer meghirdetik: közkegyelemben részesítik azokat, akik viszszaviszik a kölcsönzési határidőn túl náluk lévő köteteket. Két nagy könyvtárat is találtunk azonban, ahol úgy döntöttek, nem kellene népszokássá válnia, hogy a késlekedők a megbocsátás napjáig várjanak. A Szegedi Tudományegyetem Könyvtárában például bevezették a részleges amnesztiát: a pótdíjnak csak egy részét engedik el, fizetendő összeg nagyságát a vakszerencsére bízzák; a delikvens húz egy cédulát, amelyről kiderül, hogy az eredeti késedelmi díjnak 25, 50 vagy 75 százalékát kell-e kifi zetnie. A könyvtár legutóbb néhány napja adott esélyt a késlekedőknek. Mint Keveházi Katalin főigazgató-helyettestől megtudtuk, csaknem 30 ember durván 40 könyvet vitt vissza Fortunában bízva. Öszszesen majdnem 127 ezer forinttal tartoztak, ebből végül 44 ezret fizettek be a kasszába, az est győztese az a hallgató volt, aki több mint 25 ezres tartozást halmozott fel, de végül alig több, mint 6000 forinttal lett szegényebb: a legjobb kártyát húzta. Az egyetem 1,5 milliós könyvállományának egyébként tíz százaléka van kinn az olvasóknál a megengedett határidőn túl, folyamatosan. Az elmúlt öt év rekordere 50 ezer forinttal tartozott a bibliotékának, amely kötetenként napi 25 forintos késedelmi díjat számol fel.

A pécsi egyetemi könyvtárban mást cselt eszeltek ki: nem verik jó előre nagydobra, mikor kegyelmeznek, vagyis nem lehet hónapokig arra bazírozni, hogy úgyis megússzák a felelősségrevonást – tudtuk meg Fekete Ágnes osztályvezetőtől, aki csak anynyit árult el: valamikor ősszel adnak amnesztiát. Pécsett egyébként három éve bocsátottak meg utoljára az időhúzóknak, de akkor jó alaposan: 961 könyv után nem számoltak fel 187 ezer forintnyi pótlékot. A baranyai egyetemi bibliotéka kölcsönözhető állományából pillanatnyilag 18 ezer könyv van az olvasóknál, ebből kétszáznak járt le a kölcsönzési ideje.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban egyelőre nem terveznek a teljes helyett részleges amnesztiát –közölte érdeklődésünkre az intézmény főigazgatója, Fodor Péter. Egyrészt, mert egyre javul az olvasói fegyelem, másrészt, mert a kegyelem napjai meglehetős marketingértékkel bírnak. A tavalyi könyves napokon majdnem kétezer új (vagy újra-) beiratkozót nyertek. A FSZEK-ben 2009-ben durván 2800 könyvet vittek vissza az amnesztia fejében, az elengedett késedelmi díj öszszege több mint félmillió forintra rúgott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.