Áll a bála

A Budapesti Tavaszi Fesztivál és Nemzeti Színház Nemzetközi Színházi Fesztiváljának műsorfüzete magyarul A Kennedy család igaz történetét ígéri a hamburgi Thalia Theatertől, pontosan jelezve az ígéret bulváros nagyot mondását.

Ha valaki azt állítja, hogy tudja az igazságot, és megmondja a tutit, az nyilván blöfföl. Ha viszont egy német színház előadásának angol címet ad, az lehet ironikus. Feltehető, hogy valami egészen másról lesz szó, mint amit a cím ígérni látszik. A Budapesti Tavaszi Fesztivál és Nemzeti Színház Nemzetközi Színházi Fesztiváljának műsorfüzete magyarul A Kennedy család igaz történetét ígéri a hamburgi Thalia Theatertől, pontosan jelezve az ígéret bulváros nagyot mondását. Luk Perceval rendezésében a történet valóban nem a Kennedyekről akarja elmondani az igazságot, hanem a sajtóról, a médiáról, illetve a bennük, az általuk folytatott hatalmi harcról.

Anette Kurz díszletének lényege a folytonosan járó forgó mögött felhalmozott újságbálák hatalmas tömbje, amelyre mindenfélét, többnyire dokumentumfotókat vetítenek. A második részre még újságoldalak levonataival is beborítják az örökmozgó színpadot, nehogy valami félreértés maradhasson a kevésbé figyelmes nézőkben.Nem az az igazi kérdés tehát, hogy mit tudunk meg a Kennedy család másfél évszázadáról, hanem az, hogy mit tudunk meg annak a társadalomnak, annak a sajtónak, majd elektronikus médiának a működéséről, amelyben e jellegzetesen amerikai családregény lezajlott.

A Kennedyek történetéről semmi olyat nem tudunk meg, amit máshonnan ne tudhatnánk meg. Sőt a tényanyag jó része meglehetősen érdektelen. Ami igazán érdekes lenne, azt meg a produkció alkotói sem tudják. Megtudjuk, miképpen halmozódott a vagyon, hogyan szült a gazdagság politikai törekvéseket, miképpen alakult a bigott katolicizmus merő látszattá, hogyan tizedelték a családot betegségek, balesetek, kábítószerezés. Ezekben akár tragikus vétséget is láthatnánk, hiszen jórészt a luxuséletformából, a túlzott önbizalomból, az ambíciók túlságából következtek, feltéve, hogy drámát látnánk, emberi sorsok összefonódó sorozatát. A töméntelen szöveg azonban hangsúlyozottan a családsorsot görgeti, amelyben elmosódnak az egyéni arcok. A karaktereknek annyiban van szerepük, amennyiben alkalmasak vagy sem valamilyen szerepre a családi hatalmi törekvések beteljesítésében. Nem tudunk meg semmi újat azokról a falakról, korlátokról sem, amelyekbe a Kennedyek hatalma beleütközik. A közismert feltételezéseket ismétlik meg a merényletek lehetséges hátteréről, a gyanítható összeesküvésekről.

De nem is hiányoznának ezek az ismeretek, ha a mintegy háromórányi tiszta játékidőben a kronologikus rendben elmesélt családtörténetet izgalmas értelmezéssel, véleményezéssel egészítené ki az előadás. Ha sokat elmondana arról a társadalmi szerkezetről, erkölcsről, mentalitásról, amelyben a rengeteg, amúgy tudni nem feltétlen érdemes esemény lejátszódik. A kiváló színészek sokat játszanak. Miközben harmadik személyben mondják el az eseményeket, meg is jelenítik a szereplőket, akik így mintegy önmagukról beszélnek, kívülállókként. A játék folyamatosan véleményez. Az elmúlt mintegy száz esztendőben felhalmozott alternatív eszköztárat, amelyet a húszas évek expresszionista lázadóitól a diákszínjátszók és az irodalmi színpadok amatőreiig több nemzedék kísérletezett ki, professzionális biztonsággal alkalmazzák a hamburgi együttes művészei. Tánclépésben jönnekmennek, csoportokba tömörülnek és szétválnak, szatirikusan túloznak, groteszken karikíroznak, szenvedélyesen rikoltoznak és tárgyilagos ridegséggel közölnek, sőt olykor még realisztikus jelenetre is vetemednek. Természetesen sokszor zenei effektusok is hozzájárulnak a hangulat fokozásához. Csak a hozadék kevés. Némi utálkozó gúnyolódásnál nemigen futja belőle többre. Az irónia minden részletre kiterjed, akár az elbeszélés, de éppoly felszínes is. A bulvársajtóról nagyjából annyit mond el, amennyit az a történelemről.

Az újságbálák meg sem rezzennek tőlük. Nemcsak fizikai valójukban, de a lelkünkben sem.

A hamburgi Thalia Theater vendégszereplése az idei Tavaszi Fesztiválon
Ami igazán érdekes lenne, azt a produkció alkotói sem tudják
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.