Papírhajók a dzsessztengeren
A díjátadót persze lekéstük. Vigasz, hogy díjátadóból így is többet láttunk már, mint amennyi egészségesnek mondható, és különben is, az aktus maga nem tartozik a különösebben érdekes történések közé. Hanem az itt átadott Pernye András Jazz életműdíj kicsit mégis más, mint a szokványos művészeti díjak, például mert nem is művészeti díj. A Magyar Jazz Szövetség tagsága által tavaly alapított elismerésben nem dzsesszisták részesülnek, hanem olyan személyek, akik szervezőként, újságíróként, esetleg egyéb művészeti ágak képviselőiként támogatják, segítik a magyar dzsessz ügyét. Az első Pernye András-díjat Maloschik Róbert, a Magyar Rádió zenei szerkesztője kapta.
Lázadás ide, forradalom oda, hogy az emeleti nagyterem konkrétan és teljesen megtelt, nyilvánvaló és érthető örömforrás lehet egy szervezőnek. És nyilvánvaló öröm a benn helyet foglalóknak is, akikkel ezúttal elmarad a teljesen közös élmény: a tudósító és asszisztense csak a fényesfehér ajtófélfához dőlve fért hozzá a zenéhez, és hát a zene, becsületére legyen mondva, tényleg mindent megtett, hogy azért így se érezzük magunkat kirekesztve.
Köszönhetően például a Juhász Gábor Triónak, velük kezdődött az este ugyanis. A világhírű és világszínvonalon játszó dzsesszgitáros, valamint nem kevésbé nagyszerű kollégái, Papesch Péter basszista és a perkás Fodo remek hármas egységet alkotva varázsolt síri csendet a nagyterem befogadói oldalán, na persze csak a tapsviharig. A dzsesszgitárosok a legritkább esetben kísérik heves mozgással játékukat, Juhász sem kivétel, mégis olyan érzésünk támad, mintha egyhelyben állva el is táncolná a kompozíciókat. Úgy mozog, hogy alig mozog: átlényegül.
Pezsgő feszthangulat van egyébként, kis mókával: néhányan azok közül, akiknek még épp jutott ülőhely, rendesen meg is becsülik, nem eresztik egy percre sem. Viszik magukkal a széket, például a pulthoz is, nehogy elfoglalja valaki, míg elkészül a chardonnay-fröccs.
Sárik Péter 2007-ben alakult triója az est második napirendi pontja, a zongorista mellett Frey György baszszusgitáros és Berdisz Tamás dobos foglalja el a színpadot, és a hallójáratokat legalább úgy, ahogy a dzsesszkedvelők a termet. Zsigeri zene van megint. Ahogy később, a Harcsa Veronika Quartet koncertjén is, akik idén először lépnek budapesti színpadra, ahogy fogalmaznak, egy hoszszabb kreatív szünet után. A lounge-os, a néhol triphoposan vészjósló, aztán mesterien feloldott ének és zenefutamok közben Harcsa Veronika olyan érzékenyen játszik a hangjával, a gesztusaival, a kezével is, mintha papírhajókat helyezne el a szélcsendes, lágyan ringatózó tengeren.
Oda meg úgysem kell szék.
Ma este, a Magyar Jazz Ünnepének zárónapján etse hattól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakának big bandje játszik, László Attila vezetésével, később az Ávéd János – Fenyvesi Márton Quartet, a Classmates Quartet, a Kovács Linda Quartet és a Szakcsi Jr. Trió lesz a Budapest Jazz Club vendége, a koncertek után a Borbély Mihály Trió jam sessionjének lehetnek szem- és fültanúi a budapesti Múzeum utcába látogatók. Közben héttől a kamarateremben a Zeneakadémia dzsesszista hallgatói játszanak.
