A Balanchine alapította New York City Ballet 1967-es évjáratú, egykori ünnepelt csillaga küldetésének tekinti, hogy zengő hangú hajóskapitányba ojtott, kiöregedett címlapmodell sármjával ragyogjon be egy teherliftet (is). A hipnotikus mosolyú, visszavonult danseur noble csábereje fitogtatásán túl az 1748-ban alapított Dán Királyi Balett iskola- és stílusteremtője, August Bournonville (1805–1879) hagyatékát gondozza – akár egy, a múló idővel dölyfösen dacoló, mauzóleumi napsugárfiú. A fáklyahordozó együttes ugyanis – a világon egyedüli módon – repertoáron tartja a tánckomponista, nemzeti kincs XIX. századi, romantikus opusait. Köztük A szilfi det (1836), melyet Balanchine neo klasszikusa, az 1947-es C-dúr szimfónia mellett mutattak be az Operaházban.

A restauráló, érték- és állagóvó kompánia tanúbizonyságát kívánja adni annak is, hogy a pókháló- és pormacska-simogatás közepette kapcsolatot tart a jelennel. A DKB táncoskoreográfusa, Louise Midjord tört utat buzgó partizánként a bohó ifjúság felé „fékevesztett mesélői iramú” Othellójával. A dobgépes elektro-világzenei kulimászra, konzumtuctucra eszkábált ötvenperces lázálom címszereplője Marvin Spahi. A huszonnégy esztendős amatőr hiphoptáncos a Táncolj, ha tudsz! (So You Think You Can Dance) televíziós valóságshow skandináv változatában lett ismertté Dániában.

A hollywoodi katonai celluloidok ihlette, vetítéses hibbantságot valamely ország (melynek zászlaja az USA lobogójára emlékeztet) tengerészeti bázisára helyszínelték. A koedukált, dögcédulás-plasztikgéppuskás bandérium mozgáskoordinációja, mezítlábas bakancslóbálása arról tanúskodik, hogy egy tornából fölmentett, kótyagos suhanc is megalázó vereséget mérne rejtői seregükre egy spontán utcai csetepaté során – nemhogy egy közel-keleti alakulat. A tucatnyi gyülevész töpszli, de mokány vezíre és a szőke, éteri Desdemona (Amalie Adrian) stoppoláskor sem veszi föl a másikat. A sillabuszban démoni „erőgépnek” nevezett, bumfordi Jágó (Alban Lendorf) dologtalanul olvad bele a színpadképbe. Majd egy leginkább unatkoztató, semmint szórakozó kantinban váratlan elsül egy játékpisztoly. Röpül a golyó; ám ki tudja, hol áll meg, kit, hogyan talál el. A bájos ara a revolver elrejtésében bűnsegédkezik. Kombinéjából lóg ki a stukker, midőn –nyilván vak – urával kergetőzik. A férfiú egyre ingerültebben igyekszik breakelni. Mivel minden próbálkozása kudarcba fullad, túlhevülten esik neki csekély értelmű oldalbordája gigájának – kinek teteme majd egy ládaféléből lóg ki –, végül falra mászik.

Midjord (tarsolyában a Délafrikai Balettszínháznak készített A kis gyufaáruslánnyal) a földön hempergést tartja a kortárs technika alapjának, míg az utcai táncról hírből sem értesült. Camilla Hübbe dramaturg úgy tudja: minden olyan színpadi művet, amelyben megfojtanak egy fehérnépet, az angol bárd jegyez. Párosuk vendégségben eldurrantott szellemi szellentése általános zavart keltett. Lám, a kaján Shakespeare árnya rajtuk: valami bűzlik Dániában.