A szalonnasütő kutya és egyéb hulladékhaverok

Páhi Péter rábukott az általa készített Dada keblére, és egy jót szívott belőle. A művészt kár lenne emiatt perverzióval vádolni, hiszen kérésünkre csupán azt illusztrálta, miként funkcionálnak a hulladéktárgyakból készített alkotásai.

Megpróbáltuk beazonosítani a Fröccskészítő haver címet viselő műtárgy alkotóelemeit. Találtunk benne fémtányért, dobozos üdítőt, nagyítógépdarabokat, kerámiaedényt, biciklilámpát, kerékpárvillát, babakocsikereket, vasszerelvényt, ágyrugót, műszőr bundát. Egyebek mellett.

A sok-sok hulladékból Páhi Péter készített szobrokat. Nem is egyet. Az elmúlt három év alkotásaiból a dunaújvárosi KortársMűvészeti Intézetben nemrég nyílt meg a kiállítása Új haverok címen.

– Tíz év fővárosi lét után három éve költöztem vissza szülőfalumba, Kulcsra, ahol viszont magányosnak éreztem magam a pesti barátaim nélkül. Szükségem volt új társakra – magyarázza a címválasztást Páhi Péter.

Az új haverok egy-másfél hónapos munkával szigorúan hulladékanyagokból készültek, főként fémből, fából és üvegből, csak a legritkább esetben került az alkotásba műanyag. Páhi Péter komoly összeget spórolt azon, hogy elsősorban az édesapja lakatosműhelyéből szedte össze a megkomponálnivalót, így a műtárgyai anyagköltségét sikerült szinte a nullára redukálnia.

A rajzfilmkészítéssel és képregényrajzolással foglalkozó –eredetileg látványtervezőnek tanult – képzőművész három évvel ezelőtt elsőként a Fröcscskészítő havert alkotta meg. A koncepció lényege az volt, hogy a hulladékanyagokból olyan karakteres – emberi vagy állati figurát megidéző – kompozíciót hozzon létre, amely működőképes. Pontosabban segíteni tudja Páhi Péter hétköznapi létezését.

Vagyis a Fröccskészítő haver például alkalmas a művész mindennapi fröccsének elkészítésére. A figura feje a bortartó, a hasából kandikál ki a szódásszifon, a belőlük induló műanyag csövek pedig a pohártartó fölött találkoznak. Ahogy illik: külön szabályozható, hogy a fröccs alkotóelemei milyen arányban kerüljenek a pohárba. Hasonlóan „segítőkész” a többi hulladékhaver is. A Szalonnasütő kutya például – amelynek a testét egy kiszuperált porszívó, szemeit két fűszertartó, a füleit pedig evőeszközök alkotják – tökéletesen alkalmas a grillezésre. A Dada című műtárgy lélektani elemzésébe inkább nem folynánk bele, a lényeg az, hogy a figura jobb melléből vörös, a bal melléből pedig fehér bort lehet szívni. A Pálinkafőző hal neve önmagáért beszél, de nem kell sokat magyarázni a Mézes teát készítő légy vagy a Kacsazsíros kenyeret készítő kacsa elnevezését sem. Ellenben a Csajozós nyúlhaverről érdemes megjegyezni, hogy a hátsó lábait egy festékhenger helyettesíti, így ha valaki pórázon vezeti a „hulladéknyulat”, akkor piros tintával az „I love Noémi” feliratot festi a földre, ezzel tisztelegve Páhi Péter felesége (Páhi-Fekete Noémi) előtt.

– Végre megtaláltam a saját utam – mondja a 36 éves képzőművész, aki a jövőben főként köztéri alkotásokat szeretne létrehozni hulladékokból. Az első már el is készült, ám a fürdőkád testű óriásbéka nyilvános megjelenésére még várni kell. Szintén a közeljövő tervei között szerepel a Halászléfőző haver megalkotása. A művész fejében még csak most formálódik a konkrét figura (vagy egy nagy bajuszú öregember lesz belőle, vagy Páhi Péter édesanyjára fog hasonlítani), az viszont biztos, hogy kiváló halászlét tud majd készíteni.

Fémtányér, dobozos üdítő, kerékpárvilla
Fémtányér, dobozos üdítő, kerékpárvilla
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.