Az istenek apraját és nagyját megvető monoteista babonaság silánysága uralja a világot immár majd két évezrede. Hiába ölték a zsidót, irtották a keresztényt hellyel és közzel, nem irtották eléggé folyamatosan, szorgosan és szisztematikusan akkor, amikor még kisebbségben voltak, s lám, hová jutottunk! Kipusztultunk a történelemből.

Ha nem pusztultak volna ki a régi rómaiak a történelemből, akkor ez lehetne az ő uralkodó narratívájuk az egységes birodalom utolsó századairól. Milyen idegen számunkra ez a narratíva és milyen ismerős!

Gábor György lenyűgöző erudícióval megírt, fennkölten élvezetes stílben tartott (viszont nem a legjobban szerkesztett, ezért helyenként önismétlő) könyve arról ad nagyon színes és árnyalt képet, hogy miként látták egymást és önmagukat, miként értelmezték történelmüket a rómaiak, a keresztények és a zsidók a Jeruzsálem elfoglalásától az utolsó komoly zsidó lázadásig eltelt két évszázadban. Különös tekintettel a második templomot elpusztító „hetvenes” háborúra és még különösebb tekintettel ama háború krónikására, Flavius Josephusra!

Flavius alakja – olvashatólag – erősen megfogta a szerzőt, aki aprólékosan, mély empátiával és iróniával követi ennek a régi kollégának – minden mai értelmiségi számára ugyancsak tanulságos – viaskodását az ő komplex és skizofrén élethelyzetében. Minél kivetettebb és megvetettebb az összes zsidó irányzat által ez a rómaiakhoz átszegődött, kudarcot vallott entellektüel hadvezér, annál szenvedélyesebben érvel zsidóként a maga kollaboráns irányzata mellett. Úgy foglal állást a halálosan megosztó kérdésekben, mely a zsidó közösséget a háború küszöbén szörnyű önpusztításba, tűzbe és éhínségbe vitte, mintha rajta kívül lenne még más is, aki belső hozzászólónak tekinti őt ebben a vitában. Továbbá éppoly gondosan felelteti meg a történtek értelmezését római pártfogói és bőkezű szponzorai érdekeinek, mint amilyen aggályos lelkiismerettel vigyáz műve szakmai hitelére.

Ennek az ellenséghez átállt, a zsidó történeti hagyományból nyomtalanul kimetszett Flaviusnak a könyvében maradt fenn a bekerített Massada védői által elkövetett kollektív öngyilkosság története. Azoké, akiket Flavius mélységesen elítélt és az Örökkévaló szavát végzetesen félremagyarázó, (testvér) gyilkosságra is kész – mai szóval – extremista terroristákként írt le. S ebből a forrásból, ebből a történetből lett 19 századdal később államosított, kanonizált mítosz Izraelben, ahol az újoncok Massada fennsíkján, Massada védőit dicsőítő költeménnyel teszik le a katonai esküt...

Bizony, az Örökkévalón kívül csak a narratíva mindenható.

Gábor György: A diadalíven innen és túl, Akadémiai Kiadó, 328 o., 3980 forint