Magolcsay Nagy Gábor versnyelve ugyanis egyértelműen a Kassák nevével fémjelzett klasszikus magyar avantgárd „hagyományaira” épül (már amennyiben beszélhetünk valóban ilyenekről) – így azonban nemcsak hogy szinte társtalan a mai magyar irodalomban, de léte és működése önveszélyes is: egyrészt gyakorlatilag nem számíthat „értő” külső kontrollra, másfelől pedig épp a mai irodalmi közvélemény szerinti idejétmúltsága, periferiális léte, használhatatlansága teszi azzá. A szerző nyilván számolt e veszélyekkel, ahogyan tudatosságot fedezhetünk fel abban a döntésben is, hogy bár négy-öt év csúszással jelentek csak meg e versek kötetben, mégsem bontotta fel az eredeti kötetkoncepciót az azóta születettek kedvéért.

A 150O verseinek énelbeszélője valóban magabiztos, ami fellépését, megszólalását illeti, már-már vakmerőnek tűnik fel olyan hasonlatok használata, mint a kötetnek címet adó versben az „annyira szikrázott mint egy pohár aludttej / és csak anynyira volt sárga mint a pattanások hegye”. Váratlan, ám egyfajta poétikus logikába illeszkedő képzettársításai pedig cseppet sem hatnak avíttasnak („a hátam mögött elgáncsolt tehervagonok feküdtek / és én vártam a menetrendszerű feltámadást”). Azonban ugyanez a beszélő bizonytalanodik el olykor, miközben a világot szemléli és próbálja belakni, belehelyezkedni és helyet találni benne. A 150O című vers, s így a kötetcím magyarázata is ez: „az ember kialakítja életterét / és az legföljebb százötven fokot zár be” – a két szemmel belátható teret nevezi ki saját életterének, ezt a perspektívát jelöli ki privát univerzuma origójának, és eme identifi kációs kísérletei során kétség nélkül felismerhető a József Attila-i „Külön világot alkotok magam” törekvése is.

Magolcsay Nagy Gábor debütálása érdekes és ígéretes momentuma a mai magyar irodalomnak. Láthatóan nem feszeng a „maszk” alatt, melyet felvett, jól is áll neki. Nyelvileg invenciózusan (bár olykor beleesve a túlzások vagy egy-egy gyengébb szójáték vonzásának csapdájába), a kassáki örökség eredményeit nem kritikátlanul átvéve és ismételve, hanem eredeti módon megújítva, korszerű formában menti át azt a huszonegyedik századba.

A kérdés természetesen az, hogyan tud továbblépni ezután, merre fejlődhet, milyen beszédmódokat tud még magáévá tenni és újraalkotni. Illetve az, hogy ez a habitus, ez a megszólalásmód valóban képes-e pregnáns hatást gyakorolni a kortárs költészetre.

Az elegáns kivitelű, karcsú kötet egyetlen, ám nagy szépséghibája, hogy a versek címsoraiban ő és ű helyett mindenütt ô és ű szerepel.

Magolcsay Nagy Gábor: 150º. Palatinus, 2009, 62 oldal, 1600 forint