Mindenről persze Földes László tehet. Aki még nem éhezett, az nem tud bluest játszani, mondta egyszer a Hobó néven ismert zenész, ami aztán Barabás Lőrinc trombitást egészen Párizsig kergette. Tegyük azért hozzá, Barabás mindössze tizenhat éves volt ekkor. Hirtelen tapasztalni akart, élményeket gyűjteni, kipróbálni az éhezést. Autóstoppal érkezett a városba, aludt parkban, és volt, hogy tényleg csak zsömlére futotta abból a pénzből, amit az utcán összetrombitált. „Nem képes a versenyző nagy lelkesedést vinni a küzdelembe, ha még soha nem verték kékre”, jutott ilyenkor eszébe az a sor, amelyet Seneca erkölcsi le velei ben olvasott.

Pedig inkább sajtkukac volt, mint könyvmoly. Folyton izgettmozgott, ha leült is egy könyv mellé, a verseket, meséket, novellákat szerette, egyszóval bármit, ami rövid volt. Egyetlen kivételt tett csupán ez alól: Lawrence Durrel meglehetősen terjedelmes Alexandriai négyesét szinte ronggyá olvasta.

Persze addigra már átesett szinte minden kötelező kamaszkori irodalmon. Jack Kerouactól az Úton, Boris Viantól a Tajtékos napok és Salingertől a Zabhegyező – egymás után végezte ki mindet a kőbányai zeneművészetibe utazva. Volt azonban még egy titkos favoritja, Erich Maria Remarque, akinek emlékére mindig ivott egy calvadost, valahányszor csak Párizsban koncertezett.

Közben ugyanis Barabás Lőrinc szép csendben befutott mint dzsesszzenész. Hívták szerte a világba, ő pedig fogta a hangszerét, a táskájába dobott egy könyvet, és már indult. Megfordult Kínában és Angliában, Sydney-ben Orszáczky Jackie-vel találkozott, Barcelonában viszont a táskáját lopták el. Nem is a veszteség boszszantotta, hanem az, hogy a ruhákkal együtt szeretett Alexandriai négyese is eltűnt, ő pedig majdnem megőrült az unalomtól a hosszú vonatúton hazáig. Ekkortáj már zenészek életrajzát olvasgatta, Stingét, Jimi Hendrixét és persze a trombitás-legendáét, Miles Davisét. Rendszerint ajándékba kapta a könyveket, amelyeket aztán nagyságrend szerint rakott fel a polcra. Ilyen furcsa volt mindig egy kicsit. Egyszer a metrón utazott, és épp gyerekkora kedvencét, az Ezeregyéjszaka meséit olvasta, amikor megérezte, hogy egy idősebb nő figyeli. Felnőtt ember, és mesét olvas?, ezt olvasta ki a szeméből. Hát nem komolyodik meg soha?

Barabás Lőrinc ránézett.

Talán nem.

Küldje be!

Saját könyvtárával kapcsolatos egyéni ötleteit, hasznos tanácsait ossza meg velünk és töltse fel a www.nol.hu/magazin címre.

Polcfigyelő

Mintegy ötszáz könyve van, amelyeket, ha végül beköltözik az új lakásába, két Ikea-könyvszekrénybe rakja. e gyébként a filozófiai műveket kedveli, továbbá az aforizmákat és a meséket.

Szereti a könyvek szagát. e sküszik rá, hogy benedek e lek mesekönyvének a szaga például még mindig olyan, mint gyerekkorában.

Nem műfaj vagy ábécé, hanem nagyság szerint csoportosítja a könyveit. Így aztán egymás mellé kerülhet Murphy törvénye, az Utas és holdvilág és Az ember zenéje Yehudi menuhintól.