A nő kiütéssel győz

Mi köze a Manderlay-ház asszonyának a Kennedy-klánhoz? Ki említené egy lapon a kaméliás hölgyet és a bibliai Jóbot? Mi dolga Lear királynak Orfeusszal? A következő két hétben minden kiderül: Budapestre megint beköszönt a tavaszi fesztivál.

Bár a Budapesti Tavaszi Fesztivál előadásnapjait hagyományosan a komolyzene ínyencei vésik be piros betűkkel a naptárjukba, a színházrajongóknak sem kell aggódniuk, hogy program nélkül maradnak március 19. és április 5. között. Szubjektív ajánlónkban olyan előadásokra hívjuk fel a figyelmet, melyek a közeli és távoli múlt legendás alakjaira kortárs szemmel tekintenek.

Itt van mindjárt a Nemzeti Színházzal közösen idén másodszor megrendezett Nemzetközi Színházi Fesztivál. A dán Hotel Pro Forma a muzsikájával élőt és élettelent egyaránt megindító lantjátékos, Orfeusz küldetéséről számol be Operation: Orfeo című összművészeti projektjében. A belga Luk Perceval az európai színház egyik húzóneve, tavaly óta a hamburgi Thalia Theater főrendezője. Innen jön három és fél órás, a német kritikusok által tanulságosnak és érzékinek nevezett előadása, melyben saját igazságát mondja el a XX. századi történelem mitikus alakjáról, J. F. Kennedyről.

A holland Johan Simons Münchenben gondolta tovább az ószövetségi Jób történetét. A HIOB című előadás alapja Joseph Roth regénye: az Amerikába szakadt Singer családjával éli újra a bűntelenség és bűnhődés mítoszát. Ígéretes a Nemzeti saját, ekkorra időzített bemutatója: Gothár Péter rendezi, Varró Dániel fordítja Shakespeare egyik utolsó nagy remekét, a Lear királyt. A címszerepben: Kulka János.

Aki Lágymányos helyett inkább marad a pesti Broadwayn, várhatóan az sem csalódik. Az író-rendező Sediánszky Nóra Kaméliás címmel a „Női Mítoszt” keresi majd a Thália Színház Új Stúdiójában. A nyílt színi kutatásban segítője Tóth Ildikó. Szemben, az Operettben újabb sikerszériát céloz Sylvester Lévay és Michael Kunze: a szerzőpárosnak a Bécsben táblás házakkal ment Rebecca című musicaljét Béres Attila rendezi. A Manderlay-ház titokzatos asszonyát Szinetár Dóra és Vágó Zsuzsi felváltva játssza.

A végére a desszert: Rossini alig ismert vígoperáját, az Ory grófját Anger Ferenc vitte színre Szegeden, most a Tháliában megy majd. Hogy az örök nő kiütéssel győz a dúvad férfiakon, arról Miklósa Erika gondoskodik.

Top 5 tavaszi fesztivál

1. Hiob

A münchner Kammerspiele megrendítő előadását április 2-án láthatjuk a nemzetiben.

2. The Truth About the Kennedys

Március 27-én a Nemzeti nagyszínpadán végre kiderül az igazság a Kennedy famíliáról. Rendező: Luk Perceval.

3. Ory grófja

Rossini vígoperájának női főszerepében miklósa e rika énekel március 27-én a Tháliában.

4. Erkel 200

Az Operában, a Tháliában és a MüPában Erkel Ferenc születésének 200. évfordulóját ünneplik március 22-től április 4-ig.

5. Tollfosztás

Roma „tolerancia-színház” a Thália Arizóna Stúdiójában. Balogh Rodrigó ősbemutatója a Thália Arizóna Stúdiójában.

A Hotel Pro Forma: Operation: Orfeo című előadása
A Hotel Pro Forma: Operation: Orfeo című előadása
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.