Csak az utolsó pillanatban dőlt el, hogy Zoboki Gábor építész lesz. Eredetileg zenélni akart, énekelni, táncolni, esetleg zenetudóskodni, miközben biológia–fizika szakra járt a Radnótiba. Édesanyja orvosi pályára küldte volna. Biológiából ő volt a legjobb, versenyeken indult, de egy boncoláson úgy „dobta fel a talpát”, hogy a mama valószínűleg végleg lemondott ez irányú vágyairól.

Ekkor már több éve zenélt és az Európa kulturális nagydíját többször is elnyert Bartók Táncegyüttes tagjaként járta a világot. Mindehhez a későn érő gyereknek néhány hajdani Kodály-tanítvány, az énektanár és kórusvezető Buba néni, valamint a legendás koreográfus, a néptáncmozgalom egyik megalapítója, Tímár Sándor segítsége is kellett, akik kulturális identitást adtak az eleinte visszahúzódó osztályelsőnek. A szakmai fordulópont mégis az anyai nagybácsihoz, Csics Gézához kötődik, akinek, mint az akkoriban épülő Normafa-szálló főépítészének, Gábor be-besegített a rajzok vagdosásában, végül a Műegyetemet választotta.

Olyan matematikai felvételit írt, hogy „kinyomta a plafont”, ám Zoboki Gábornál az egyetemi évek sem hasonlítottak egy műszaki rajz egyenes vonalához. Vidéki musicalturnékra járt a Jeszenszky jazzbalettal, koncertkörútra az akadémiai Kórustársaság tagjaként Hollerung Gáborral, másodharmadéves korában többször ült az Operaház harmadik emeletén, mint az egyetemi előadóban. Egy évvel a diploma előtt úrrá lett rajta az érzés, hogy nem akar építész lenni. Bár mint az évfolyam Népköztársasági-ösztöndíjas eminensét, a rektor is figyelmeztette, hogy jó példával kell elöl járnia, mégis otthagyta a Műegyetemet és az orvosin Popper Péternél pszichoanalízist, a bölcsészkaron Ancsel Évánál filozófiát, Ranschburg Jenőnél pszichológiát hallgatott, végül nekikezdett a zenetörténet szaknak.

– Kitörő erővel hatott rám a zene és úgy éreztem, van hozzá tehetségem, hogy akár száz zenésznek is meg mondjam, hogyan induljanak tovább a partitúrában – magyarázza. Igaz, az építészetben is megvan ez a lehetőség, hiszen egy mérnöki irodát irányítani és hatalmas építkezéseket levezényelni csupán annyiban más, hogy a karmesternek ott a megírt kotta, az építész előtt viszont csak egy hófehér papír világít.

Végül győztek a szülők, visszatért a BME-re és lediplomázott. Felismerte az építészetben mindkét agyféltekéje fontosságát. Itt jól kell tudni számolni, szervezni, dolgokat összerakni, másrészt kellenek víziók, álmok, ideák.

A szakmai kezdeteket Zalaváry Lajos műtermében, az Atrium Hyatt és az Astoria irodaház munkálataiban való segédkezés jelentette. Még megismerte a rendszerváltozás előtti tervezővállalatok hangulatát, amikor, ahogy ő mondja, a „nagymesterek” együtt dolgoztak a KÖZTI-ben. Jött egy-két pofon is, de megtanulta a precizitást, a munkaszeretetet és azt is, hogy aki hagyja magát, azt bedarálják. A „karmesterséggel” a bojtárkodás azonban nem nagyon fért össze.

Nem sokkal később a Budapesti Várostervezési Intézetben már egy csoportot irányított, amelyikkel a Városháza tömbjének beépítési tervét készítette el. Teret akart teremteni a Madáchházakkal szemben, s akkor a kabinet igent is mondott rá. Most évekkel később egy másik terv valósul meg, véleménye szerint egy rossz pályázati kiírás szellemében. 1997-től megalapította saját cégét, amelyhez másfél év múlva csatlakozott egy kiváló szakmai alkotótárs, Demeter Nóra. Pályája elején több, átlagosnak semmiképp nem nevezhető otthonnal is beiskolázta magát, amelyekkel sorra nyerte az Év Lakóháza díjait.

Kupacnyi építőanyag összerakása meghatározott rend szerint – ez számára gyönyörű kirakójáték. A beton szagát ugyanolyan vonzónak tartja, mint egy nagyszerű tervrajzot. – Aki nem szereti az építkezést, soha nem lesz jó építész – magyarázza. A MüPa építése közben szombatonként is kijárt „álruhában” a készülő épületbe és bár még csak a betonfalak álltak, a munkások beküldték a nagyterembe: „mérnök úr, hallgassa csak, milyen jó lesz az akusztika.”

A siker ellenére Zoboki Gábor úgy véli, ha teljesen rajta múlt volna, a ház jobb lenne. A homlokzat esetleges átépítését –úgy véli –, akár még meg is élheti, hiszen ma papundekli építészet zajlik a világban, azaz rádobnak a házra könnyűszerkezettel egy kis követ, üveget – magyarázza. Ez könnyen átalakítható. De a belső struktúrát, amitől olyan jól szól a hangversenyterem, azt már nem lehet megváltoztatni, lecserélni. Abban a gazdasági helyzetben, kormányváltással, négy miniszterrel és négy miniszteri biztossal kacifántos hadviselésre emlékezik. De a MüPa így is maradandó érték. Érdekes, hogy – szemben a Nemzeti Színházzal – milyen hamar befogadta a kulturális közélet.

A kontraszt Zoboki szerint akkor is két különböző értékrendet mutat, még ha ugyanaz a kormány rakta is le a MüPa és a színház alapkövét. A mai összkép egy olyan városfejlesztési koncepció következménye, amely szerint mindenki azt épít, amit akar s ez egész Budapest összes új épületére érvényes. A város póráz nélkül hagyja a szakembereit, és nem ott avatkozik bele a folyamatokba, ahol kellene. Ezt az urbanisztikai koncepciótlanságot fel kell számolni, hosszútávú városkoncepcióban kell gondolkozni. Az erősebb közszerepre Zoboki szerint nyitott a szakma, az építészek is szeretnek „kottából” énekelni, az a legrosszabb, ha ez a kotta hiányzik. Nem főépítészi feladatról van szó, magyarázza, hanem egy olyan városrendezési mechanizmusról, a hatóságoknak és jogszabályoknak olyan kaotikus elegyéről, amit újra kellene írni.

Zoboki Gábor nem azért dohog, mert nincs munkája. Amikor bedőlt a magyar piac, két kivételes megbízást is kapott. A néhány ezer fős halászfaluból pár év alatt év alatt tízmilliós metropolisszá nőtt kínai szupervárosban, Sencsenben épít operaházat, gyermekszínházat, múzeumot és sportlétesítményt egy tető alatt, Szentpéterváron pedig egy hangversenytermet, konferencia-központot és múzeumot egyesítő komplexumot. Zobokiék egyébként magyar tudást, szakembert és szabadalmat visznek Kínába.

Közben megalkotta a Richter új kutatóépületét és a Pannon budaörsi központját, mindkettőn látszik a stílus, amit az építész „barokk modern”-nek nevez, ahol a szikár geometrikus, Bauhausra emlékeztető elemek vegyülnek a szenvedélyes, puha formákkal. Minden épületnél büszkébb azonban a műhelyre, a hozzá idomuló csapatra, akikkel együtt dolgozik. (Meg arra az országosan leggazdagabb színház- és hangversenytörténeti, valamint kortárs építészeti könyvtárra, amit ott összegyűjtött.)

Az iroda nagy, órákig tartó viták színhelye. Egyik munkatársa is megerősíti: Gábor a végtelenségig perfekcionista, néha több száz változat is készül egy tervből. Egyébként sohasem rajzol számítógéppel, hisz abban, hogy kézzel jobban meg tudja ragadni a formát és hetekkel rövidítheti meg a konstrukció folyamatát. Rajzait gyakran úgy szkennelik be a többiek és rajzolják át a komputerben.

Esténként a MüPa koncertjein látható a legtöbbször, végigrepkedi az épületet, ahol még a jegyszedők is jó ismerősként köszöntik – ahogy a New York-i Metben, a párizsi, a zürichi operában, vagy épp a legjobb koncerttermekben. A világ sok nagy zenészével barátságban van. Bárhol képes jól érezni magát. Boldogan utazott el nemrég a Szahara közepébe, hogy egy hétig a hullócsillagokat nézze és találkozzék a végtelennel, mégis idehaza van otthon. Egy régi villában lakik Zugligetben, bort termel Badacsonylábdihegyi szőlőjében és beleszeretett Tiszadobon egy birtokba. A faluban segít Andrássy Gyula kedvenc kastélyát rendbe hozni, ahol kulturális fesztivált tervez.

Ha az ember érzi, hogy a saját szakmájában valamit tud, kitárja a karját a világra más téren is – állítja. Úgy látja, hogy ami összeállt az életében, az harmóniát jelent, s ez további energiákat ad számára. A lényeg az egyensúly, méghozzá Zoboki stílusban.

Kupacnyi építőanyag összerakása meghatározott rend szerint– ez számára gyönyörű kirakójáték