A három lány szájbiggyesztve próbál felidézni egy-két művet a festőtől. – Van az, ahol gyümölcsök adják ki az arcot! – veti fel egyikük, de a másik kettő lehurrogja, az valaki más. Elsőéves képzőművész-hallgatók.

Bár a február végétől három hónapon át látható moszkvai Picasso-kiállítás – amely az oroszországi francia kulturális évad egyik fő attrakciója – egész más környezetben zajlik, mint az első moszkvai tárlat 1956-ban, az átlagnéző ma sem áll sokkal közelebb a modern művészethez, mint fél évszázada. Legfeljebb sznobizmusból, bizonytalanságból, tekintélytiszteletből úgy érzi, nem illik értetlenkedni.

– Hááát, végül is látszik, hogy van ott egy fotel – győzködi magát egy fiatal pár a Fotelben ülő asszony című kép előtt. Mellettük két idős asszony próbálja kisilabizálni az 1934-es Kerti aktot.

– Aha, az ott a karja, ott a feje, meg a melle, ott lent pedig... – a nénik örömmel fedezik fel, hogy tényleg kert és tényleg akt.

A képértelmezések felhőolvasásra emlékeztetnek. Sok látogató elégedetten konstatálja, ha sikerül a halmazból egyegy pontos alakzatot kiragadnia. Pedig a párizsi Picasso-múzeum és a Puskin Szépművészeti Múzeum állományából összehozott, több mint kétszáz festményt, rajzot, vázlatot, szobrot bemutató kiállítás igazán igyekszik a 300 – külföldieknek 400 – rubeles jegyért (1 rubel kb. 6,5 forint) minél teljesebb képet adni Pablo Picasso hét évtizedes pályafutásáról, és elegendő kapaszkodót nyújtanak az értelmező szövegek is.

Természetesen nagy hangsúlyt kap a művész és az orosz balett kapcsolata, amely Szergej Gyagilevvel és Igor Sztravinszkijjal való közös munkákban, Picasso díszletterveiben és nem utolsósorban Olga Hohlova balett-táncossal 1917-ben kötött házasságában csúcsosodott ki, amelyből 1921-ben közös fiuk is született.

– Na, végre valami érdekes, legalább látszik, hogy milyenek voltak a nők száz éve – könynyebbül meg egy negyvenes férfi Olga fotói láttán. – Igen, ma már nincsenek ilyen egyszerű, tiszta paraszti arcok –szomorkodik mellette egy néni, majd a Picasso négyéves kisfiát Harlequin-kosztümben ábrázoló festményhez lép. Bólint, továbbmegy. Tényleg kosztüm, tényleg gyerek.

A Guernica nem a kiállítás része ugyan – igaz, a tárlathoz vezető lépcsőt a baszk város német bombázásáról szóló festmény elemei szegélyezik –, ám a spanyol polgárháborúra reagáló 1937-es mű születésének stádiumait értékes fotósorozat mutatja be. (A képeket a festő szerelme, Dora Maar készítette.) A festmény történetét számtalan vázlat, a képben motívumként felhasznált korábbi művek – többek között a Síró nő – teszik teljessé.

– Na, ezen látszik, hogy csók, nem úgy, mint a másikon – kiált fel egy idős úr egy kései festménynél a kiállítás végén, öszszevetve a három évtizeddel korábbi Csókkal. Az öregúr így azzal az élménnyel távozhatott, hogy végül csak megfejtette Picassót.