Az óvatos duhaj szobrai
Előjelek persze akadtak, bőven. A Golden Globe kivételével Kathryn Bigelow és filmje aratott: nyolcból hat jelölést beváltott a BAFTA-gálán (az angol Oscar) és az amerikai rendezők szövetségének díját is hazavihette. Ez azért is fontos, mert a hatvankét év óta fennálló szervezet eddig csupán hatszor trafált mellé, ami a jelöltet illeti. Idén csak az új szavazati rendszer nullázhatta volna le A bombák földjén esélyeit. A legjobb film díját ugyanis most nem pusztán a legtöbb szavazatot elért mozgókép kapta, az Akadémia hatezer tagjának sorrendbe kellett állítania a tíz legjobb alkotást, így jutottak el a győztesig. Vagyis sok második helyével, akárTarantino is nevethetett volna a végén...
Az Avatar esélyeit tovább csökkentette, hogy az akadémikusok nem nagyon szeretnek sci-fit látni a csúcson. A Csillagok háborúját az Annie Hall, az ET-et pedig a Gandhi ütötte el korábban a díjtól. És bizony a bevétel sem játszott oly nagy szerepet, hiszen mindkét – most már mindhárom – esetben a kasszáknál rosszabbul teljesítő alkotás vitte haza a szobrot. Bigelow hányatott sorsú mozija mindössze 14 milliót szedett össze Amerikában (világviszonylatban 21-et), míg Cameron megamozija már két és fél mil liárdnál tart. Amerika ebből „csak” 720 milliót fizetett.
Van tehát mit ünnepelni. Először is, hogy végre hölgyet is köszönhetünk a legjobb rendezők sorában. Ami nem sikerült Sofia Coppolának, Jane Campionnak és Lina Wertmullernek, az most Bigelow-nak igen: Cameron szállóigévé vált mondatát (Én vagyok a világ ura!) most ő kiálthatta világgá. Másodszor, hogy a mozi varázsa nem keverhető össze a film varázsával. A technika nem helyettesíti a drámát, a jó forgatókönyvet, a kiváló színészeket. A térhatású mozi forradalma nem mindenható: képes ugyan visszacsalogatni a nézőket, de a film élményét nem pusztán a vizualitás, valamiféle felfokozott tűzijáték adja. A művészet hiánya 3D-ben pedig csak látványosabb, mint hagyományosan. Jó, hogy Oscarnak volt ezt ereje beismerni és kicsit – talán dacból, talán önvédelemből – szembemenni a trenddel, az őrülettel, a hisztériával. Csak egy friss adat ennek alátámasztására: Tim Burton térhatású Alice Csodaországbanverziója 116 millió dollárral nyitott az első hétvégén...
Persze, tegyük hozzá gyorsan, azért Oscar sem tévedhetetlen. Vagy másképpen: óvatos duhaj az értékeket tekintve. Hiszen ha annyira fogékony lenne a művészetre, akkor talán mégiscsak Tarantino kissé blöff ízű, ám annál eredetibb mozija lett volna a befutó. (Christoph Waltz legjobb mellékszereplőként kapott Oscarja e tekintetben sovány vigasz.) Vagy ha még ennél is veszélyesebb vizekre szeretett volna evezni, akkor most a dél-afrikai District 9 ünnepelne. A dokumentumfilmet a sci-fivel vegyítő, ironikus, kísérletező, a tudományos-fantasztikus mozit okosan átíró alkotást sokan és nem hivatalosan a tavalyi év legjobb filmjének kiáltották ki.
Sandra Bullock elismerése viszont igencsak kétélű. Mi sem jelzi ezt jobban, mint hogy a legjobb alakításért elismert színésznő ugyanaznap vette át a legrosszabb teljesítményért járó Arany Málnát is az All About Steve című film ürügyén. Ilyesmi eddig nem fordult elő azOscar történetében.A kérdést itthon még nem tudjuk eldönteni, az amerikai fociról szóló, Oscart érő drámát, a The Blind Side-ot ugyanis még nem merték Európában bemutatni, tudva, hogy ideát elég lanyha az érdeklődés az ottani népsport mélységei iránt. Hazájában viszont elképesztően népszerű volt a kis költségvetésű mozi: 29 milliós befektetésre 250 millió dollár érkezett. Bullock érdemeit kisebbíti, hogy eddig alig jegyezhettünk fel a neve mellé kiemelkedő színészi alakítást, többnyire a futószalagon gyártott romantikus komédiák töltelékanyaga ő. Talán a szintén Oscar-díjas, sokszereplős Ütközések nyúlfarknyi szerepének drámaiságát volt képes továbbvinni most.
A kissé már leírt, eltűntJeff Bridges visszatérése viszont senkit sem lep meg. Talán azért sem, mert a zenés filmek, főként a country műfajában utazók szinte már tuti belépőnek számítanak Oscar birodalmába. (Az adatok szerint hat countryzenész-megformálásból három biztos sikerrel jár.) Bridges visszatérése ugyanakkor mégsem fogható Mickey Rourke-hez. Először is, mert az utóbbi teljesen igazságtalanul nem kapta meg az elismerést, másodszor, mert Bridges az alásüllyedésben nem ért el a szalonképtelenségig. Ha kisebb szerepekkel is, de végig ott maradt a fősodor környékén, még ha távol is régi, halászkirályos, lebowskis dicsőségétől. Ötödik jelölését így, ha kicsit megkésve is, de teljes joggal váltotta díjra.
