A tavaly kiadott Keresztnevek enciklopédiájához képest az ELTE professzor emeritusának, Hajdú Mihálynak ez az egyedülálló munkája másra teszi a hangsúlyt. Míg az szélesebb kultúrtörténeti összefüggésbe helyezte a keresztneveket, a Családnevek enciklopédiája az eredetre összpontosít. Bepillantást enged a névkutatók dilemmáiba is, és ezzel nem kis izgalmat és rokonszenvet kelt.

A szerző nemegyszer ismeri el, maga sem biztos a megoldásban. Az adott név eredetére több válasz született ugyanis, és egyik mellett sem teheti le a garast. Itt van mindjárt az igen jól hangzó Bartók családnév, amely a Bertalan keresztnévből származik, ám annak eredete vitatott. Mondják aráminak (Talmai, Tolomai) vagy eredeti hébernek – más-más jelentéssel. Ami bizonyos: a magyarsághoz a latin Bartholomaeus alakban érkezett. De talányos a Kolozsi név és annak minden változata is. Végső forrás a két görög szó összetételéből keletkezett Nikóláosz keresztnév, amely a németben változott volna Klaus-szá, majd ebből lett a magyar Kolos-Kolozs személy- és településnév, aztán az -i képzővel a családnév. Más vélemények szerint viszont a szláv klúzs (hegyszoros) szó a talány megoldásának kulcsa. Akár.

Múltba vesző eredetfonalakat gombolyít föl a szerző, miközben kiderül: a magyar családnevek, azontúl, hogy pogány és zsidó-keresztény elemeket egyaránt hordoznak, a magyarok és más népek kapcsolatára is emlékeztetnek. Hiszen a finnugor mellett görög, latin, ótörök, ónémet, szláv és más nyelvi források bukkannak föl szép számmal. Családneveink ugyanakkor, akár az Árpád-kortól kezdve, mutatják a Duna–Tisza környékén élők mesterségeit, foglalkozásait – lásd Bakos, Csiszár, Gajdos, Hódos, Kanalas és a többi –, őrzik az emberi tulajdonságok megnevezéseit – például Bajusz, Czifra, Ficsor, Jávor, Rigó, Sugár –, és a társadalmivagyoni helyzetet, a tisztségeket jelölő kifejezéseket – Árva, Krajczár, Biró, Vajda. Együttesen valóságos történeti múzeumot alkotnak.

A kötet szerzője azonban –terjedelmi okokból – nem törekedhetett teljességre. A 2006-os összeírás alapján számba vett csaknem 200 ezer magyarországi családnév közül azokat emelte ki, amelyeket legalább ezer állampolgár visel, vagyis a leggyakrabban használt 1230 nevet, mintegy 6,7 millió személyét. A toplista élén a Nagy áll (több, mint 240 ezer honfitársunkat hívnak így), az utána következők: Kovács, Tóth, Szabó, Horváth, Kiss, Varga, Molnár, Németh, Balogh. Amiről keveset mond a könyv: a névváltoztatások, magyarosítások. Csak a XIX. századot idézi. Holott a XX. században többször is előfordult, hogy egyes, politikailag „rosszul csengő” nevek súlyos hátrányokat vagy veszélyeket jelenthettek viselőiknek. Kiss Gábor, a Tinta Kiadó vezetője, a kézikönyv sorozat szerkesztője ígéri: erről is készül munka.