Nem ismerne rá, aki tizenöt évvel ezelőtt járt itt utoljára. A régi álfalakat is elbontották, és mögülük gyönyörű öntöttvas oszlopok kerültek elő. A régi Fiume kávéház oszlopai. Gondolom, ettől az információtól nem fog megremegni az újság az olvasó kezében, de mégis váratlan szerencse ez.

A Fiume ugyanis az egyik legnagyobb hírű kávéház volt a XIX. század végén, és az utóbbi ötven-hatvan évben semmit sem lehetett belőle látni. Akkor élte virágkorát, amikor a közeli Sándor utcában, a mai Bródy Sándor utcában volt az országgyűlés, és Mikszáth Kálmán volt a parlamenti tudósító. Akkoriban a magyar politikai világ közepe oda esett a Múzeum körút környékére, amiből kifolyólag az ellenzéki tüntetések és mindenféle politikai mozgolódások errefelé zajlottak. Ezeknek a vezérkara rendszerint a Fiuméban tanyázott.

Hisz a Fiume ott volt, ideális helyen, egy sarokra a mai Astoriától, a kiskörút és a Ferenczy István utca sarkán, L alakban elfoglalva a sarokház földszintjét. Ma a Bookline könyvesbolttal osztozik a Csendes a hajdani hatalmas kávéházi téren. Krúdy Gyula szerint gyenge idegzetű embernek nem volt tanácsos elsétálni a Fiume előtt, mert kitette magát az ott tanyázó krakélerek provokációinak.

Ugyanakkor innen indultak el a viccek, a nagy tréfák is országos körútjaikra. Nem véletlen, hogy törzsvendég volt itt a nagy anekdotagyűjtő, Tóth Béla. De sokan mások is a korszak írói közül, Reviczky Gyula, Ambrus Zoltán, Eötvös Károly vagy Ábrányi Kornél például. Ezért mondja a Hét Bagoly újságíró főhőse, Józsiás, hogy az írói sikert azt jelenti, ha éjféltájban a Fiuméban virrasztó zsurnaliszták elolvasván valakinek a tárcáját a napi újságban, szótlanul ejtik ölükbe a lapot. Virrasztani pedig azért lehetett itt, mert ez volt az első éjjel-nappal nyitva tartó kávéház Pesten. Ma bölcsészek tanyáznak itt és nem olvasnak újságot. Rendszerint érintetlenül maradnak a kávéházi hagyomány szerint, reggelente olvasásra kitett sajtótermékek.

A hagyományt egyébként másként is igyekeznek ápolni: az ablakon például van egy felirat, amely felhívja a figyelmet, hogy ez a hely itt a régi Fiume maradványa. Odabent pedig szabadon meghagyták a régi öntöttvas oszlopokat, még csak át sem festették őket. Így a legutolsó, befalazás előtti olajzöld festékréteg alól itt-ott kikandikál a korábbi, talán még XIX. századi aranyozás is. Az eltávolított, XX. századi álmennyezet alól pedig a régi mennyezetdíszek is előkerültek, kopottan, bepiszkolódva, de mégis úgy, ahogy talán Ábrányiék idejében lehetett.

Az új bérlők azonban nem kívánják mindenben a századfordulót másolni, mert úgy gondolják – s valószínűleg jól –, hogy az egyetemi ifjúság, a mai lázadó fiatalság nem érzi otthon magát a puccos kávéházakban, így a hagyománytisztelet ellenére a hely a mai ízléshez lett igazítva a tarkabarka installációkkal. A régi Fiume teljes felújítása egyébként is csak a könyvesbolti térrel együtt volna lehetséges. A régi oszlopok ott is megvannak, az egyik félig látszik is, neonzöldre festve.

Egy darab XIX. század