Elveszett levél, csörgő mobil és veszett fejsze

A korábbi gyakorlattal szemben már március elsején kihirdették a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramját. A válogató lapunk kritikusa, Fáy Miklós volt, aki a tizennégy előadás közé két Mohácsi János- és két Máté Gábor-rendezést, valamint két Örkény színházas produkciót is beválasztott.

Nagy könnyebbség a színházaknak, egyszerűbb az egyeztetés, ha nem április elsején, hanem egy hónappal korábban bejelentik, mely előadásokat várják a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) programjába. Ezért a válogató, Fáy Miklós tizenegy hónapon át nézhette az új produkciókat (tavaly április elsejétől most február végéig). Az újságíró százhúsz produkcióból hét nagyszínpadi és hét kamara- vagy stúdiószínpadi előadást emelt ki.

A versenyprodukciók között van három határon túli is. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház/Urbán András Társulata mutatta be a The Beach című előadást, amelyet Camus Közöny című regénye alapján írt a csapat. A Yorick Stúdió – Marosvásárhelyi & dramAcum koprodukciója a Bukarest: 20/20, míg a szatmárnémeti Északi Színház – Harag György Társulattal a Veszett fejsze-darabot Mohácsi János állított színpadra. Mohácsi másik rendezése amúgy az öt vidéki produkció egyike: Az elveszett levél, amelyet a Pécsi Nemzeti Színházban vitt színre. Zalaegerszegről Gogol-mű, A revizor, Szegedről egy másik Gogol-dráma, a Háztűznéző látható a nyári megmérettetésen. Debrecen A Fodrásznővel vetélkedik, Eger pedig a Csörgess meg, mobil revü színészekre és telefonokra-előadásával. Ez utóbbit Máté Gábor rendezte, aki szintén két munkáját láthatja viszont a programban. A másik a budapesti Katona József Színházból A hős és a csokoládékatona.

A hat budapesti előadásból kettő – a Zsótér Sándor rendezte Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése és Bagossy Lászlótól a Kasimir és Karoline – az Örkény Színház repertoárjából való.

A függetlenektől a Szputnyik Hajózási Társaság Modern Színház és Viselkedéskutató Intézet Kockavetőjét emelte ki Fáy. Ennek egyik szerzője Vinnai András, aki ezúttal a KoMa Társulatnak is írt egy (a versenybe beválogatott) darabot, az SZJ 9231 – avagy a művtev címűt. A tizennegyedik előadás a Maladype Színházé, méghozzá az Übü király, Balázs Zoltán rendezése.

A következő POSZT-ra már háromtagú kuratórium szelektál március 1-jétől: a fotóművész Szilágyi Lenke, a kritikus Urbán Balázs és a pszichológusVekerdy Tamás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.