Mit kezdünk az idén veled?

Szerintem semmit. Nem alkalmas az idő, a világ nagyobb, harsányabb dolgokra vágyik, nem keringőkre a zongorán. Ki hisz ma a romantikában, amikor a pénzzel és a pénz iránti vággyal olyan jól meg lehet magyarázni majdnem mindent? Kit érdekelnek olyan apró botrányocskák, hogy menynyire hálátlan volt ez a kis herceg, mennyire önző, elkényeztetett kölyök, mennyire nem viszonozta a többiek rokonszenvét? Liszt könyvet írt róla, cserébe Chopin szélhámosnak tartotta Lisztet. Schumann cikkben kapta le kalapját a zseni előtt és beillesztette őt minden idők egyik legszebb zongoraművébe, a Karneválba, cserébe Chopin kijelentette, hogy a Karnevál nem is zene. Nem kellemes ember.

Nem is romantikus. Abban a korban, amikor mindenkinek a hazájáért kellett lángolni, Chopin csak arra ügyelt, hogy lehetőleg ne is legyen hazája, Lengyelországból eljött, de Franciaországban csak vendégként élt. Amikor mindenki Beethovenért lángolt, az ő zeneszerzője Mozart és Bach volt, amikor mindenki a koncerttermeket akarta meghódítani dörgedelmes szimfóniákkal, oratóriumokkal és operákkal, ő megelégedett a szalonokkal és az ötperces zongoraművekkel. A XIX. század az ő világa volt, frakkban, kesztyűben, tüdőbajos köhécselésben élte az életét, de legfeljebb arra taníthat meg minket, hogy a XIX. század egészen más volt, mint amilyennek az a század önmagát ábrázolta. Ez meg kit érdekel, van elég gondunk a XX. és XXI. századdal is.

Nem hiszem, hogy az idén eljönne Chopin dráma- és forgatókönyvírója, aki a legszélesebb közönség számára is érdekesen és befogadhatóan fogalmazná meg, hogy ez az ember egészen más, mint akinek hittük, ezek a művek nem bágyadt álmodozások, a zongora megfoghatatlan poétája másra sem vágyott, mint hogy hagyják már végre békén. És gyógyítsák meg. És adjanak neki egy nagy csomó pénzt. Chopin porcelánszobra mintha tartósabb anyagból készült volna, mint Mozarté. Igaz, a másik szobor ötvennégy évvel volt régebbi. Ötven év múlva térjünk vissza a témához.