Kár volt ilyen magasra tenni a lécet.

Először is, ebben a műsorban minthakisséhatásvadászmódon sokat sírnának. A francia tévék világát idéző stúdióban folytak a könnyek a Down-szindrómás gyerekekről és szüleikről szóló riportban, máskor a lakásmaffia áldozatai zokogtak, legutóbb meg a katasztrófa sújtotta Haitin dolgozó magyar mentőcsapat két tagjával folytatott beszélgetés alatt lábadt könnybe a kemény férfiak szeme. Ilyenkor kicsit szipog Jakupcsek is, ami nem baj, legalább emberi, hiteles és „megszeretett empatikus”. De az már baj, hogy az elárvult gyerekekről szóló szívfacsaró élménybeszámoló után Jakupcsek vidáman a képünkbe vágja, hogy most Londonból kapcsolják Poirot felügyelőt, azaz David Suchet-t. Azt most hagyjuk, hogy nem igazi „kapcsolás” volt, hanem előre fölvett, s profin összevágott bejátszás. Ám azt azért megkérdezem kollegiális szeretettel, hogy miképpen tekinthető David Suchet megjelenése „a hét aktuális, nagy közérdeklődésre számot tartó hírének”, méghozzá „különleges megközelítésben”? Vagy inkább nem arról van szó, hogy egyszerű promóciót láttunk a STORY TV-n most szombaton induló új Poirot-sorozathoz?

Jakupcsekazelmúlthetekben vendégül láttaEndrei Juditot, Harsányi Leventét vagy Simonyi Andrást, ami rendben van – ha ők érdeklik, akkor beszélgessen velük. De hol volt a beszélgetésekből a „következetesen oknyomozó, dokumentarista műsorvezetői stílus”? Smiért kellene ezeket az embereket oknyomozó stílusban faggatni? Magamtól ugyan nem hiányolnám, de ha már ezt ígérték... Ígérték persze azt is, hogy „lesznek vidámabb pillanatok”, de a szerkesztői koncepciót a vicc kedvéért sem értem: hogyan kerül egy adásba a szökés témája, a lakásmaffia meg Sebeők János?

Nos, ha ennyi kifogásom van ezzel a műsorral kapcsolatban, akkor miért is nézem?

Egyszerű: Jakupcsek az, aki érdekel. Mert igaz, hogy egyegy kérdésbe olykor másik hármat csomagol, majd a szerencsétlen riportalanyt ráadásul beszélni sem hagyja, hanem a válaszba folyton belekérdez. Az is igaz, hogy néha modoros, megjátszós, s látszik rajta, amikor erőltetten mosolyog. Mitől nagyon jó mégis? Mitől igazi tévés? Mert jelen van a képernyőn – ellentétben azon kollégáival, akik akkor sem látszanak, ha premier plánban mutatják őket. Jakupcsek jelenléte személyes, a személyessége pedig sugárzó. Amikor valóban érdekli valami, akkor tudok hinni a tekintetének. A nem mindennapi szókimondását pedig külön díjazom. A múltkor szemébe mondta Sebeők Jánosnak, e bulvárbohóccá lett, tragikus sorsú, egoterhelt embernek, hogy voltaképpen nem más, csak egy majom, s az is marad. Sebeők akár el is bőghette volna magát – a műsor profiljába beleillett volna.