A tárlat két vidám fotóposzterrel nyit: nyolcvan-száz év előtti, jókedvű baráti társaságok láthatók rajtuk egy fedélzeten, a szemek csillogása jelzi, hogy hajózni nemcsak muszáj, hanem igen jó móka is. A legendás Helios (utóbb Kavkas) nevű gőzhajón kapták le őket egyébként, azon a hajón, amely 1922 és 1945 között hasította a Duna hullámait, akkor azonban a Szovjetunióba került – tehát sose hallottak róla többé. Hasonlóan szomorú sors jutott egy másik híres oldalkerekesnek, a Vestának (utóbb Ljubjana) is, azzal a különbséggel, hogy azt a jugoszláv partizánok tüntették el, gyufa segítségével – derül ki.

A teremben folyamatosan valódi fi lmtörténeti delikátot vetítenek: az 1956-ban, nyolc Duna-menti ország koprodukciójában készült A Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig című mozit, miközben kitérnek a Duna irodalmi vonatkozásaira, bemutatva többek között Esterházy Péter Hahn Hahn grófnő pillantása című könyvének mind a 13 fordítását.

A kiállítótérben később hangulatos régi dunai tárgyú plakátokat látni, amelyek közül a váci KISZ-bizottság 1989-es Polbárka című rendezvényére (zenés koktélhajó) csábító hirdetményt emelnénk ki, tekintettel arra, hogy megígérték: a vendégek megtekinthetik a nagymarosi vízlépcsőt is, holdfénynél. Alant a pincében részint az árvizek mibenlétével, részben a nagy víz nyújtotta sport- és más szabadidős tevékenységekkel ismerkedhet a publikum. Itt a folyam nagy szerelmese, Karinthy Ferenc is felbukkan egy gumicsónakban, kutyával, nemkülönben pedig RadnótiMiklós, sőt Babits Mihály, igaz, utóbbi erősen fel van öltözve.

A Szlovák Intézet által bemutatott anyagból egy hatalmasra nagyított, lélegzetelállító antik térképről emlékeznénk meg mindenekelőtt, valamint két nagyszerű fotóművész, Szőllősy Kálmán és Vadas Ernő dunai felvételeiről. Az egyik különösen tanulságos, arról szól, hogy a Dunában magas sarkú szandálban lábat mosni ugyan nem muszáj, de igen jó móka.