A többiek bátran hihették, ez a Settenkedő, ez valami kitalált mesehős, képzelt indián, miegyéb – abban az időben a kritikus (vagy ahogy a tévéműsorok inzertírói szeretik használni: esztéta) fiók szinte kizárólag Réz Andrásnak volt fenntartva. A Megasztár kitalálói az ő zsűribe „emelésével” korszakot alkottak: Bakács lett a laza magyar tévésítész prototípusa.

Bakács műsort vezet a Klubrádión. A naponta hallható Ötös egyik moderátora ő, váltótársai például Gálvölgyi János, Havas Henrik, Falusi Mariann, Lang Györgyi és Kuncze Gábor, „öt világkép, öt kérdezési stílus”, ahogy a reklám szól – és tényleg. A kritikushoz, tagadásnak helye nincs, épp az ő, Bakács világképe és kérdezési stílusa áll legközelebb, kedd délelőttönként pedig aligha akad szívének kedvesebb rádiós program, mint az Ötös vonatkozó adása.

Bakács Tibor Settenkedő sajtótájékoztatója a Kulti előtt

Mondhatnánk, hogy miatta vett rádiós mp3-lejátszót, ám ez nem fedné teljes mértékben a valóságot, mondjuk inkább úgy, hogy a bakácsok miatt. Akikből kevés van, egyébként. Épp ezért becsüljük őket, ha becsüljük.

A keddi ötös rendszerint amolyan rádiós esszével indul, ami három okból kifolyólag sokkal jobb, mint mondjuk a tévés esszé a la Czakó Gábor. Először is: Bakácsnak nincs olyan borzalmas (és lerobbanthatatlan) bőrmellénye, mint Czakónak, illetve lehet, hogy van, nem tudjuk, mindenesetre szerencsére nem látszik. Másodszor: a tévés eszmefuttatásnál lényegesen hosszabban van itt osztva az ész, és, ami szintén nem utolsó szempont: szórakoztatóbban, érdekesebben, személyesebben, ami ebben az istentelen, gyökértelen, egyre inkább individualizálódó stb. világban nem utolsó szempont.

Most meg például a pofon témáját járja körül Bakács, felelevenítve az első szökés élményét, mikor is azzal párhuzamosan, hogy anyja halálosan megrémült, az apja lekevert egy nagyot. Pedig a kis Bakács csak fagyizni ment a haverral a Mackóba, és persze azért éppen oda, mert ott mérték a legfinomabb csokivaníliát. A pofon tehát, amit azért tudunk adni, mert „a kezünk felszabadult a járás alól”, s ami az „arcon csattan, de a lélekben fáj”, miegyéb.

Némi kultúrtörténet, kanyar Jézushoz, aztán kis aktuálpolitikai kikacsintás, már ami az ellenzék vezérének a Jobbikkal kapcsolatban kilátásba helyezett eljárását illeti, tudják, két pofon, hazazavarás. Meg hogy Drezdában elverték jól az újnácikat, ott legalább akad elég ellentüntető, itthon meg – na hagyjuk. És hullámzik a monológ, az ember hallgatná még szívesen. A fix vendégsereg, Para Kovács Imre és Vágvölgyi B. András is a kedd délelőtt szellemiségéhez méltó módon olyan, amilyen – őszinte.

Az őszinte emberek pedig, ha barátok, pláne, gyakran öszszevesznek – most is. És ez is jó. Hogy nem az ájult tisztelet sugárzik a műsor vendégei felé, hanem a kikövetelt egyenrangúság, némi Led Zeppelinnel fűszerezve. Mikor Bakács Tibort és kapcsolt részeit hallgatom a Klubrádióban, az jut eszembe, mint Forgách Andrásnak a Pró és kontra című közszolgálati műsor kapcsán (Élet és Irodalom, 2010. február 12.). Mert tényleg az van, hogy ha valaki pontosan azt mondja, amit gondol, akkor hibátlan sorrendben tündökölnek a szavak „a végeérhetetlennek tetsző mondatokban is, mert még a dadogás is érvényes”. Megint az őszinteség.

És hát milyen legyen egy kedd délelőtt, ha nem őszinte.