Roham a Vas utcában

Roham néven kult-kocsmát gründolt az azonos című kortárs művészeti folyóirat szerkesztősége a józsefvárosi Vas utcában, egy hostel földszintjén. A lokált afféle irodalmi képzőművészeti és zenei bázisnak szánják, amelyet szesztartalmú italokkal igyekeznek még élhetőbbé tenni.

A magazin főszerkesztője, Korchma Zsombor érdeklődésünkre elmondta: a kávéház voltaképpen egy élő Rohamhely: egyfelől redakcióként működik, falait a Rohamhoz kapcsolódó alkotók munkái díszítik, másfelől pedig az egész helyet a Roham szellemisége hatja át.

Terveik szerint a kocsmában rendszeresen lesznek irodalmi estek, a galériában kéthetente új kiállítást nyitnak, esténként pedig koncertekkel szórakoztatják a publikumot; a felhozatal a dzsessztől a sufni zenéig terjed.

A Roham magazin 2005-ben indult. Alapítói egy olyan, ízig-vérig XXI. századi irodalmi és művészéti lapot képzeltek el, amely az internet és a televízió konkurense lehet. Arculatát a kortárs grafikus nemzedék kiemelkedő alakjai fémjelzik: Szöllősi Géza, Stark Attila, Baranyai András. A magazin máig megőrizte kísérletező kedvét és jellegét, arculata számról számra változik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.