A varázslat nem halt meg
– A magyar szülő nem konzervatív, csak épp végtelenül bizonytalan: nem ismeri, nem olvassa a gyermekeknek szánt könyveket, ami természetes, és sehonnan nem kap mérvadó kritikai segítséget, ami viszont baj. Sajnos, azok a portálok, amelyek önmagukat „megmondó” fórumoknak kiáltották ki e témában, nem többek, mint néhány tökéletesen képzetlen, önjelölt, tinikorú „kritikus” szócsövei, arrogáns és nyegle hangvétellel. Így természetes, hogy a szülők a saját kedvenceiket próbálják elsősorban a gyermekeik kezébe adni, ami nem is baj, hisz attól, hogy valami régebben jelent meg, még lehet értékes!
– És a gyerekek?
– A gyerekek pontosan tudják, mit szeretnének olvasni, a szülő viszont, ha maga akar dönteni, akkor elsősorban kortárs magyar gyerekkönyveket keres – azokból viszont alig van! A kisebb korosztálynál ez még nem olyan szembetűnő, hisz remek szerzőink vannak, ám a tizenévesek igényeit szinte csak a nyugati írók elégítik ki kalandregényekkel, varázslattal, csodával, álmokkal és irodalmi izgalommal. Miért nem születnek ma kortárs ifjúsági kalandregények? Nos, egykor sikk volt az úgynevezett „felnőtt szerzők” számára, hogy kipróbálják magukat a gyerekirodalomban. Ma azonban a legtöbb író csak akkor ír mese-, vagy ifjúsági könyvet, ha épp a saját gyermekeit kívánja ezzel megörvendeztetni.
– Posztpotteres időket élünk...
– Ahogy a varázsló, úgy a varázslat sem halt meg. Tetszik, vagy sem: Harry Potter jelentős mérföldkő a világ, és így a magyar gyerekirodalom történetében. Mr. Potter valóban csodát tett: a gyerekek rákaptak az olvasásra, és ez minden szájhúzogatást, fanyalgást és dühödt kirohanást felül ír.Minden olyan író, aki gyerekeknek, fiataloknak ír történeteket, hálás lehet Rowling asszonynak. Még azok is, akik nála klasszisokkal jobban írnak, de mégis szükségük volt a kis varázsló borzolta kedélyekre, hogy rájuk is figyeljenek végre.
–De mi lesz a varázsló generálta olvasási kedvvel?
– Hiba úgy kezelni a gyerekolvasókat, mintha ők egyetlen, oszthatatlan tömbben léteznének, s mindig együtt, azonosat cselekednének. Azoknak a gyerekeknek, ifjaknak az olvasási kedve valóban elszállt, akik csak divatból olvasták Pottert, ám ők soha nem voltak igazi olvasók. Náluk sokkal többen vannak azok, akik a varázsló kalandjai által magát az olvasást szerették meg, s már rég más könyveket falnak, nem is értve, hogy a felnőttek mit rágódnak még mindig a „Potter-hisztin”.
– Ön szerint mennyire lehetnek versenyképesek külföldön a magyar gyerek-, fantasy- és sci-fi könyvek?
– Sokkal több megjelenési lehetőségre volna szükség ahhoz, hogy mérni tudjuk, menynyire „jövünk be” külföldön, ehhez viszont sokkal több magyar ifjúsági író kellene. A külföldi megjelenés rendkívül nehéz, mert a kiadók – nálunk is! – elsősorban csak angolszász szerzőket jelentetnek meg. Ki látott a magyar könyvesboltok polcain mostanság kortárs szlovák, lengyel, román, cseh, szerb vagy orosz írótól származó ifjúsági regényt?Nos, ugyanez a helyzet a németeknél, a franciáknál, az osztrákoknál. Ráadásul az olvasók körében továbbra is él az a sznobizmus, hogy keletről a politikai tartalmú, „vasfüggönyös” sztorik az érdekesek, de más nem.
– A saját maga barkácsolta „Az év legjobb kisregénye” felirattal a könyvhéten egy nap alatt 150 darabot is eladott első kisregényéből, a Kucóból. Mennyire sikkadnak el a mai dömpingben a gyerekkönyvek? Elég a puszta reklám vagy a minőség is belejátszik, hogy egy-két könyv kiemelkedjen a kínálatból?
– A reklám pusztán édes, nyálcsurrantó vágyálom a mai könyvkiadásban. Nagyon ritkán, s akkor is legfeljebb „csajos, botrányos, szinglis, pasis” könyvek esetében láthatunk valamiféle marketingtevékenységet, ám ezt a valódi irodalom, s főleg a gyermekirodalom nem is remélheti. A kereskedelmi tévék évek óta nem hívnak be a reggeli műsoraikba, beszélgetésekre írókat, mert azok nem elég „izgik, botrányosak”, és a személyük állítólag nem érdekli az embereket. A közszolgálati tévé pedig... Talán, ha az írók egyszer megostromolnák őket, akkor komolyabban foglalkoznának a kortárs irodalommal.
