Látkép a templomtoronyból
A festőművész – akinek ezernél több képe található köz- és magángyűjteményekben – tarka, vidám, mesebeli tájakat fest. Olyanokat, hogy egy kiállításának meghívója, néhány miniatűr reprodukcióval, mindenkori hangulatjavítóként az íróasztalom elmozdíthatatlan tartozéka.
A lakatos régi használati tárgyakból, eszközökből, dokumentumokból, ásványokból és e helyütt felsorolhatatlan tárgyakból akkora magángyűjteménnyel rendelkezik, amely három lakószobát is elfoglal a családi házában. Ez környékszerte közismerten „a Gyula múzeuma”.
A nyugalmazott református lelkész verseket ír, kötete tavaly a helytörténeti kör gondozásában jelent meg.
A földhivatal visszavonult vezetőjétől elég csak annyit kérdezni, mi lehetett annak a dűlőnek a korabeli neve, ahol most egy tanyai buszmegálló rozsdásodik a ködben. Amellett, hogy ezt nyomban rávágja, egy perc múlva már arról mesél, hogy hajdan a nádfedeles házak közt nem lehetett disznót perzselni, evégből kijelöltek a településtől távol egy pörzsölőhelyet. Ahol aztán olyanok is megestek, miszerint a bepálinkázott atyafiak a földön felejtett subára helyezték a leölt disznót, s égett ott minden, ami szőr.
Őket, s az itt helyhiány miatt sajnálatosan fel nem sorolható további „civileket” – akiknek mindegyikéről különösen olvasmányos portré lenne rajzolható – az köti össze, hogy a Monori Helytörténeti Kör – Közművelődési Egyesületnek a tagjai. Amelynek összejöveteleire, rendezvényeire már csak a fent említettek miatt sem lehetne ráfogni, hogy porosak, avíttak, unalmasak.
Monor, ez a főváros közeli, húszezres lélekszámú kisváros, noha hatszázéves elmúlt, nem dicsekedhet kiemelkedő jelentőségű történelmi emlékekkel, még csak műemlék épülete sincsen. Ennek ellenére két helytörténeti egyesület is szorgosan munkálkodik helyi értékeinek megőrzésén. Más civil egyesület, kör, klub is akad vagy negyven, mind mozgásban van, s alkalmasint egymásnak is segítenek.
A legrégebbiek egyike a Helytörténeti Kör – Közművelődési Egyesület, amely szakkörként alakult 1973-ban, 1987-től pedig egyesületként dolgozik. Mivel a maga nemében a legrégebbi, a tagok életkora is magas. Bár ezzel koránt sincs egyedül: működik a városban hetven éven felüli átlagéletkorú tánccsoport is. A nyugdíjasok látványosan aktívak a kisvárosban, nyilván nem véletlen, hogy itt rendezik meg évente a nyugdíjasok országos találkozóját és kulturális fesztiválját, amelynek fő szervezője, Dudás Jenő nyugalmazott helyi állatorvos – aki különben tagja a helytörténeti körnek is –, egyszersmind a Nyugdíjasok Pest Megyei Szövetségének elnöke.
A hozzá hasonlóan „karmesteri” kvalitásokkal bíró Dobos György nyugalmazott iskolaigazgatónak, a helytörténeti kör vezetőjének e tisztségben való regnálása óta az egyesület élete szinte folytonos pörgésben van.
Az 1998-ban, a város fennállásának hatszáz éves évfordulójára kiadott, régi, nagy hiányt pótló Monori Krónika megszületése már az ő nevéhez fűződik. A krónikát minden évben egy újabb helytörténeti kötet megszerkesztése és kiadása követte, s a gyakori kiállítások is eseményszámba mennek. Mint a helyi kékfestők ipartörténeti értékű bemutatása vagy a közelmúltban, a helyi kisdedóvók megszületéséről és fejlődéséről szóló, az óvodákban is körbevitt vándorkiállítás.
Legutóbb a helyi közoktatás és közművelődés változásait bemutató gyűjteményt – korabeli dokumentumokat, tárgyakat, képeket, amelyek közül nem rítt ki Rácz Istvánné több ezer darabból álló ceruzahegyező-gyűjteményének néhány különleges darabja sem – tárták az érdeklődő közönség elé a könyvtár emeleti aulájában, ahol az február 20-ig még megtekinthető.
Hogy mindebben mennyi a munka, azt csak az tudja igazán, aki csinálja. A jellemzőmindenesetre ebben a körben az, hogy Dobos György nem restell felmászni az evangélikus templom tornyába, csak hogy a főtérből a legfrissebb fotográfián minél több látszódjon.
A többiek – a pedagógusok, a kovácsoltvas remekműveket készítő idős mesterember vagy a borosgazda – ugyancsak nem amiatt vállalkoztak a távoli és közelebbi múlt igencsak aktív őrzésére, mert máskülönben unatkoznának.
Hanem mert így van jól.
