Állítólag ami ingyen van, azt nem értékelik az emberek. Ezt cáfolni látszik Fellegi Ádám lakáskoncert-sorozata. Nincs semmi felhajtás, óriásposzter vagy beharangozó, magától terjed a hír Fellegi Ádám újabb programjáról. Nem kell jegyet váltani, elég bejelentkezni a zongoraművész honlapján.

A Steinway-zongora fölött a Nekcsei Biblia szövött változata, a szoba másik végében agyag Mózes emeli a magasba a kőtábláját. A zongora körül kisebb-nagyobb szpotlámpák működnek házi reflektorként. Pelenkázási és szoptatási lehetőség is van a lakásban, meg sütemény, szörp a konyhában.

Gyűlnek a porontyok és a szülők. „Mindenki mindent csinálhat, csak a zajongásra vagyok érzékeny” – jelenti be Fellegi, aki persze hozzáteszi: „ezt úgysem lehet megakadályozni kicsi gyerekeknél, de legalább a felnőttek maradjanak csendben!” A zongora mellett polifoamok és ágyterítők vannak, tele játékkal, kisebb és nagyobb plüsselefántokkal. Bátran lehet játszani velük, cipelni és dagasztani őket, egy dolog tilos: hazavinni őket, mert mi maradna akkor a következő csoportnak?

A zenész nem bánja, ha a szünetben a picik kopogtatják, csapkodják a fehér-fekete elefántcsont billentyűket. Legalább egyszer lássanak közelről egy igazi zongorát! Egy hétévesforma gyerek egészen ügyesen játszik. Dicséri Fellegi őt is és a tanárát is. Csak a szamárindulót tiltja, minden más jöhet.

FellegiÁdám közönségetnevel – már tizenhét éve. Kezdetben magának, most azt mondja, inkább már másoknak. Mindig azt gondolta, ha a gyerekek nem elég korán kapnak élő-, klasszikus zenét, akkor sosem lesz belőlük felnőtt zenehallgató. Hogy mennyire érdemes „korán” kezdeni, azt jól jellemzi, hogy rendszeresen játszott például a saját Bösendorferén a szülészeti klinikán is, az úgynevezett terhes előkészítőben. Amíg volt rá pénz.

Nyilván nem könnyű beszélni (Jean de Brunhoff Babar-történetét) és zongorázni (Francis Poulenc zenéjét) egyszerre. Nem mellesleg a vetítőt is ő kezeli, azaz lábalja. Mert leveszi a bal cipőjét, hogy zoknis lábával a projektor gombját nyomogassa, míg a cipőssel a hangszer pedáljára nehezedik.

A szülők egy percre sem tévesztik szem elől a gyerekeket, akik gyakorlatilag annyit jönnek-mennek, mintha háromszor megmásznánk a Gellérthegyet. Persze van, akit anyukája a nyugalom végett a zongora tetejére ültet, de akad olyan is, akit arra biztat apukája, hogy táncoljon. Egy copfos kislány éppenséggel a falikárpitot mászná meg, majd’ letépi a kivetítőt, míg a göndör hajú szégyenlősen elbújik, nem engedi, hogy Fellegivel lefotózzák. Pedig a zongoraművész őt választotta délelőtti kedvencének. Sára viszont nem szereti az efféle procc dolgokat, ő inkább a Török-indulót kéri a szünet után. De ennek még egy ingyenkoncerten is ára van, amelyet úgy hívnak: közös fotó.

Fellegi Ádám saját otthonában nevel közönséget