Nemcsak a kutya és a papagáj, de festmények, szobrok, virágok is megszólalnak. Akár az eleven szereplők, a tárgyak is mesélik, stafétaként egymástól átvéve a szót, Aki Kaurismäki filmjét. Így egészen más lesz belőle. Ascher Tamás rendezésében a Bohémélet nem kötődik Murger folytatásokban közölt történeteihez, sem a belőlük készült színdarabhoz és regényhez, még kevésbé ezek legismertebb feldolgozásához, Puccini operájához.

A finn rendező 1992-ben készült fekete-fehér filmjét viszont jelenetről jelenetre követi. Sőt a szöveget is Jankó Szép Yvette fordításában, ám Gáspár Ildikó magyar színpadi változata mintha az irodalmi forgatókönyvet vagy a filmnovellát mesélné el. Izsák Lili egy hajóorrhoz hasonló, szögletes teret tervezett, melynek csúcsán zenekar ül. A falból lépcső és asztallapok húzhatók ki, az ajtószerű nyílások játszhatnak ablakot, kirakatot, autóajtót vagy csomagtartófedelet. A fal tetején jobbra fekete ördögfigura hajol be, baloldalt a játék elején Polgár Csaba meztelen felsőteste hasonlóan pózol. A bejövő színészek közlik, hol vagyunk, és mi történik. Aztán persze nem sok mindent csinálnak úgy, ahogy mondják, hiszen fölösleges volna. Az így eltávolított, elidegenített történet szinte mindig mulatságos, csak ritkán érződik a módszer mechanikus volta. A rendező többnyire győzi ötlettel a mechanizmus frissítését.

Kaurismäki fi lmjének tárgyi világa az ötvenes-hatvanas éveket idézi, stílusa a neorealizmust. Az ő bohémjei komorak, kedvetlenek, a legviccesebb jelenetet is mély bánattal itatják át. A finn rendező iróniája tele van szeretettel, de ez a szeretet csontig hatol, lemezteleníti és fel is boncolja hőseinek nyomorúságát. Nem fiatal, reményekkel telve nyomorgó művészeket láttat, hanem félbemaradt, megtört, megfáradt egzisztenciákat, kik zordan ragaszkodnak könnyelmű művészéletformájukhoz, alternatív elveikhez, a nyárspolgári társadalmi normák megvetéséhez. Ebbe a rideg, minden humort is megfagyasztó levegőbe éppen csak beszivárog valami Rodolfo és Mimi változatosan alakuló és szomorú végű szerelmének szentimentalizmusából.

Az Örkény Színházban viszont a játékosság uralkodik. A bohém csínyek szórakoztatók, előadásuk módja még inkább. Sőt attól lesznek igazán vidorak a szegényes, kevés sikert hozó élet eseményei, ahogyan eljátsszák őket. Csuja Imre nemcsak Schaunard-t, az öntudatosan léha zenészt jeleníti meg, de annak háromkerekű ócska autóját is, Debreczeny Csaba Marcelje, aki ezúttal bozontos drámaíró, elszánt derűje alatt álnaivitást sejtet, Széles László pedig az albán menekült festő, Rodolfo érzéseit rejtegeti feltűnően. Hámori Gabriella tiszta, gyöngéd lelkű Mimije véletlenszerűen csapódik ide-oda a gazdag Francis és a nyomorgó Rodolfo között. Az igazi játék azonban a sokféle alakban felbukkanó mellékszereplőké. Takács Nóra Diána főképp Rodolfo Baudelaire nevű kutyájaként játszik fontos, sok jelenetet meghatározó narrátorszerepet, a kutyalélek mélységeit minden szokványos külsőség nélkül hozva, Polgár Csaba remek tolvaj, rendőr, csapos, de talán sértetten totyogó papagájként a legjobb. Máthé Zsolt rugalmasan ölt magára a háziúr gorillájától egy kisfiúig és a cukorgyáros portréjáig sokféle figurát, Terhes Sándor és Kerekes Viktória is számos alakban pompázik. Szandtner Anna a bohémsággal végül felhagyó, korlátoltan okos Musette, a sprőd lelkű vécésnéni és mások mellett szobrot és virágcsokrot is jellemmel tölt meg, Rodolfo főművét, az Átkelés a Vörös-tengeren című festményt pedig a bemutatón nyílt színi tapsot aratva táncolta, rángatózta, vonaglotta el.

És ő az első tavaszi virág is, amelyet Rodolfo hoz a haldokló Miminek. Széles Lászlóval lihegve rohannak helyben a betegágy fejénél. Nem érnek oda, Mimi közben meghal, Hámori Gabriella meg szomorúan kisétál a színről. Polgár Csaba meztelen felsőteste ismét fönt pózol az ördöggel szemben. A derűsen mulatságos groteszk kissé megkeseredett.

Amúgy tét nélküli játék volt – ha nem maga a játék volt a tét.

A bohém csínyek szórakoztatóak, előadásuk módja még inkább