Hulla pelyhes
December utolsó napján végignéztem Hó úr halálát.
Hó úr rövid ideig élt, talán néhány órát. Épp csak kikacsintott a megállíthatatlanul szitáló hóesésre, a hókupacok között bukdácsoló járókelőkre, épp csak pörgetni kezdte hóagyában az eszmélés kötelező kérdéseit: honnan jött, hová tart, mivégre létezik itt a Földön. A válaszok – ha megszülettek egyáltalán... ha vannak egyáltalán –örökre beléfagytak, mert Hó urat lemészárolták hamarost. Gyilkosság áldozata lett. Bizonyára akadt, aki ezt csínytevésnek nevezte: ej, hát a kacagó, pajkos gyerekemberek széjjelrugdosták, na és mi van akkor.
December utolsó napján végignéztem Hó úr halálát.
Hó úr hóember volt, ha tetszik: hószobor, ha nem teszik, akkor is az. Zuglóban, a Róna utcában állt, az ott lakók építették. Igényesen ráadásul, a hóemberépítés klaszszikus szabályai szerint, kicsit még annál is becsületesebben: piros lábost tettek a fejére, a füleit félkaréj kenyerekből formázták, orrát répából, hófejét, hópocakját szabályos gömbbé simogatták.
Épp csak elkészült Hó úr, valaki azonnal szemet vetett répaorrára (erre még volna magyarázat, lásd fentebb Dan Piraro, az interneten kerengő egyik legnépszerűbb karikatúráját), de nem sokkal később eltűnt a kenyér-fül, a lábos-kalap és eltűnt a pufi hótest is, Hó úrból csak egy megrugdosott, meggyalázott, vak fej maradt. Állítólag mégsem hajszárítóval támadó nyulak, hanem hajléktalanok kaparintották meg az orrát és alighanem a lábost is, pirospozsgás gyerekek rugdosták széjjel a testét, na ja, valamit rugdosniuk kell, ha már télen padlásokra húzódnak a poros városi galambok.
Hó úr szobor volt, azon a napon az egyik legszebb szobor Budapesten. Biztos volt a kiállítótermekben értékesebb, látványosabb, ám szebb aligha. Hó urat mindezek ellenére cafatokra szedték, de erről a lapok nem cikkeztek, a hírműsorok nem számoltak be. Hó úr nem számít.
December utolsó napján végignéztem Hó úr halálát, de nem csupán Hó úr halálát néztem végig, hanem a városligeti óriásnyúlét is, amelyet szintén hóból formázott valaki. Kedves kispajtás kezdte erős igyekezettel szétverni, előbb hagyta, hogy édesanyja mobiltelefonnal lefényképezze, aztán adj neki! És szétmarcangolták, szétlopták a többi, ligeti hószobrot is, röhögve rúgták őket bakancstalppal, gyepálták puszta kézzel.
Hó úr már annak is örült volna, ha megéri a halálos tavaszt, de nem érte meg a másnapot sem.
Hó úr halott.
Top 5
1. Torday Emil nyomában kongóban. Az Afrika-kutató a XX. század első évtizedében járt többször a Kongómedencében. A 100 év azonosság, 100 év változás című kiállítás a Néprajzi Múzeumban látható február 28-ig.
2. Festmények a FUGA-ban. Kőnig Frigyes festőművész kiállítása február 21-ig látogatható.
3. Szubverzív gyakorlatok a Trafóban. A kiállítás a rendszer- és társadalomkritikus művészeti alkotások, események történetéből válogat a múlt század hatvanas éveitől a kilencvenesekig.
4. 110 év 110 kép. A magyar fotóművészet klasszikusa, Vadas Ernő képeit a Balassi Intézetben lehet megnézni február végéig.
5. Hídtörténetek – Lánchíd. Új szemmel a Lánchídról – kiállítás a Közlekedési Múzeumban az első hazai Duna-hidunkról Széchenyi István halálának 150. és a Lánchíd forgalomba helyezésének 160. évfordulójára.
