Idegenek a köntörfalban

Egy másik film jár az eszemben, miközben Dyga Zsombor Köntörfalak című filmjét nézem. Az sem egy őrületes film, de ennél mégis jobb, A halál és a lányka a címe. Ugyanez az érzés, klausztrofób filmezés, elég lenne, ha csak egy szobában lennénk a három szereplővel.

Itt is próbálnak finom feszültségeket kelteni, hangsúlyokat helyezgetni, információkat csöpögtetni, amelyektől megváltozik minden, a figurák egymáshoz és a nézőnek a szereplőkhöz való viszonya. Azzal a nem csekély különbséggel, hogy az profi munka volt. Itt meg azt érzem, hogy a profi filmes Dyga Zsombor az írónak amatőr Dyga Zsombor darabját filmesítette meg.

Elek Ferenc, Tompos Kátya és Rába Roland
Elek Ferenc, Tompos Kátya és Rába Roland

Hogy csak néhány forgatókönyvi bakot lőjek ki: az egész filmnek nincsen tétje. Nincsenek nagyobb összefüggések, nem lehet bármiféle általános dilemmát ráerőltetni erre a cselekményre, ugyanakkor nincsenek annyira megrajzolva a figurák, hogy önmagukban érdekesek legyenek a velük történt események. Éppen úgy nem érdekel, hogy vajon lefeküdt-e az egyik a másik feleségével a film története előtt nyolc évvel, ahogy nem érdekel a moziban mögöttem ülő pasas szexuális élete. Az ő dolguk.

Nem kivédhetetlen hibák, csak el kell döntenie az írónak, mit akar. A forgatókönyv mindent lebegtet, például azt sem tisztázza, hogy itt tényleg a véletlen szülte-e a találkozásokat, vagy irányított véletlenről van szó. A nagy bizonytalanság annyira jól sikerül, hogy akármelyik megoldást választjuk, mindig vannak az egészbe nem illő fordulatok, mondatok, jelenetek. Olyan a történet, mint az a krimi, amelyet a szerző is úgy kezdett el írni, hogy nem tisztázta előre, ki lesz a gyilkos. Mindig egy jó nagyot kell belerúgni a cselekménybe, hogy továbbdöccenjen, a kis finom, teszetosza tanáremberről kideríteni, hogy repülőmérnök, a repülőmérnökről, hogy pókermilliomos. A nagyszabású zagyvaságot alig-alig leplezik a kisebb szabásúak, a keserves mondatok, amelyeket úgy próbálnak meg valóságossá tenni, hogy különösebb ok nélkül ocsmányul beszélnek, a félreérthető fogalmazások, amelyek miatt én a tizedik perc körül úgy értem, a lány azt mondja, a bátyám meleg, így aztán őszintén elcsodálkozhatok, amikor ezt drámai erővel még egyszer bevallják a film háromnegyedénél.

A filmes erények ennek ellenére nem lebecsülendők, szépen fölvett jeleneteket lehet látni, a körbejáró, maga után fénycsíkot húzó füves cigaretta, a jól megválasztott szereplők, Elek Ferenc magabiztos bizonytalankodása, Tompos Kátya pontosan kamerához illeszkedő méretű mimikája, Rába Roland ideges kulkasága. Hanem akárhogyan is keresgéljük a dudva közt az ananászt, a jól elmondott butaság csak butaság marad.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.