Röviden

Kétszázezer látogató

Előreláthatólag ma délután fogadja a Szépművészeti Múzeum a Botticellitől Tizianóig című kiállítás kétszázezredik látogatóját. A szerencsés vendéget Hiller István oktatási és kulturális miniszter, valamint Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója köszönti. A kétszázezredik látogató a múzeum ajándékaként egy hosszú hétvégét tölthet Rómában. Az itáliai reneszánsz eddigi legátfogóbb hazai kiállítását még február 14-ig láthatja a nagyközönség. (Munkatársunktól)

Kornay-díj

Két fiatal énekesnő, Déri Heni és Oláh Ibolya vehette át a Kornay Mariann Alapítvány művészeti díját szombaton Budapesten, a Szenes SzínHázban. Szenes Iván, a neves dalszövegíró elmondta: felesége, Kornay Mariann színész-konferanszié végakaratának megfelelően négy évvel ezelőtt hoztak létre alapítványt a könnyű műfajban kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészeknek, elsősorban nőknek. (MTI)

Várfelújítás

A sümegi és a várpalotai vár újulhat meg mintegy 1,3 milliárd forintos vissza nem térítendő uniós támogatásból, az erről szóló szerződéseket a napokban írták alá. A sümegi vár fejlesztésére összesen 822 millió forintot fordítanak, a várpalotai Thury-vár műemlék épületét az uniós támogatással együtt összesen 734 millió forintból újítják fel. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.