A magyar játékfilmek közül egyedül Hajdu Szabolcs Bibliotheque Pascal című alkotása kapott meghívást idén a rangos Berlináléra. A berlini Collegium Hungaricum (CHB) immár harmadik alkalommal szervez a fesztivál idején programsorozatot a magyar film népszerűsítésére. A február 14. és 17. között zajló Cinema Totalról Can Togay János CHB-igazgató a filmszemlén elmondta: Jancsó Miklóst kérték meg, hogy mutassa be a Berlinben öszszegyűlő filmes szakembereknek Hajdu Szabolcsot. Ezenkívül lesz forgatókönyvműhely, filmterv- és forgatásihelyszín-börze, amelyen fórumot adnak szlovák és román szakembereknek is.

Annak ellenére, hogy a Magyar Producerek Szövetsége pénteki közgyűlése után az elnökük, Kálomista Gábor úgy nyilatkozott: a művek alapján ez „minden idők legrosszabb szemléje” (ha így volna, vajon milyen felelősség terheli érte a producereket?), szombaton érdekes, sőt jó filmet is láthattunk. Végre van társadalmi szatíra, méghozzá első filmes rendező, Almási Réka munkájában. A Team Building (Csapatépítés) a multinacionális vállalatoknál elharapózott vezetőitréning-blablákat teszi gúny tárgyává, mint teljességgel fölösleges, ráadásul megalázó gyakorlatot. Sajnos túl sokat kell várni, míg lecseng a slusszpoén, amelyet már a film első felében megtudunk.

Magyar filmben sem előzmény nélküli a médiakritika, ezt a – filmrendezőként legalábbis – ugyancsak most debütáló Dömötör Tamás mutatja be a Czukor Show-ban. Levon a mű értékéből, hogy a rendező dühe szájbarágóssá, didaktikussá torzította a cselekményt. Sas Tamás két művel is versenyez. A Szélcsend a rendező eddigi művészibb vonalához köthető (Presszó, Szerelemtől sújtva). Itt is szűk térben, konkrétan egy balatoni vitorláson, három szereplő között zajlana a dráma. Azonban ehelyett színpadias ripacssággal (Kováts Adél), szinte észrevehetetlenül (Kovács Patrícia) és szenvedő arccal (Pálmai Anna) előadott monológokat hallunk, amelyek, valljuk be, rettenetesen érdektelenek. A legjobb alakítást a hajó nyújtja.

Spicli vagy nem spicli? Ez, és csupán ez a kérdés Vágvölgyi B. András megkésett 56-os mozijában, amely persze izgalmas is lehet. És ha már bevallottan popfilmről van szó, nem túl elegáns számon kérni rajta a történelmi tényeket – a Kolorádó Kiden ráadásul nem is lehet. Az októberi harcok leginkább csak hangulati aláfestésként szolgálnak egy későbbi politikai per kapcsán, melynek tárgya, hogy „hősünk” (a több filmben is főszerepet vállaló Nagy Zsolt itt legalább remek), mit is vétett a „szocialista” állam ellen. Vágvölgyi terjengősen beszél, azt is előszeretettel szlengesíti, a külcsínre összpontosít. A nagyotmondás végigvonul a filmen, amely azzal az általánosítással szembesít, hogy a magyar ember mindenkit feldob, ha érdekében áll.

Az igazán jó hír, hogy van olyan játékfilm, mely abszolút kiemelkedik a mezőnyből: Hajdu Szabolcs műve, a Bibliotheque Pascal. Sőt nemcsak kiemelkedik, eleve magasabb szinten is van képi világában, dramaturgiájában, elbeszélő módjában. Egy sokat hallott, látott történetet – egy kelet-európai nőt prostitúcióra kényszerítenek Nyugaton – a rendező képes úgy elmesélni, hogy az egyrészt nagyon személyes, másrészt olyan, mintha sosem hallottuk volna eddig. Gyönyörű mese, melyben a fantázia olyan erős, hogy az szinte fáj a naturalista-dokumentarista, ipari filmművészeti divathullám közepette. Mi ezt a produkciót látjuk az idei szemle nagyjátékfilm-győztesének.

Hajdu Szabolcs Bibliotheque Pascal című műve az esélyesek között van, és a Berlinaléra is meghívták