– Pad, mosdó, kávéház – vágta rá a Los Angeles-i J. Paul Getyty Museum igazgatója, amikor a modern múzeum alapvető kellékeiről kérdezték. – Ez persze túlzás, a múzeumot eddig is és eztán is a kiállításai minőségéről fogják megítélni – magyarázza a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Baán László. – Mégis reagálnunk kell arra a szerepváltozásra, amelyen az intézmények az utóbbi évtizedekben átmentek. Például divatba jöttek a nagy tömegeket vonzó és sűrűn cserélődő időszaki kiállítások, amelyek új tereket követelnek. A másik, hogy Nyugat-Európa lakossága úgy harminc évvel ezelőtt arra a jóléti szintre jutott, hogy válogatni kezdhetett, mivel töltse gyarapodó szabadidejét. A programszolgáltatók ádáz versenybe fogtak a látogatóért, és ebben a múzeumok sem akartak lemaradni.

Szépművészetink májusban kezdődő térszint alatti beépítésével jól lehet modellezni, hányféle új funkciót kell magukba olvasztaniuk a világ élvonalába törekvő képtáraknak.

– El tudja képzelni, hogy 1906-ban a Szépművészeti épületének közönségszolgálata a kiállítóterein kívül nem állt másból, mint két tőzeges vécéből? – kérdi Mányi István építész, a Schikedanz-épület nyolcvanas években kezdődött és húsz éven át tartó rekonstrukciójának vezetője. – Nem szokás ilyesmiről beszélni, de amikor 1986-ban nekiálltunk a munkálatoknak, a Hősök tere környékének összes faltövében, bokrában a vészes vécéhiány jeleibe botlottunk.

A májusban kezdődő átalakítással ez a kérdés egyszer és mindenkorra megoldódik. Karácsony Tamásnak az eredeti főkaput kiiktató, az épület főlépcsőjét „lehajtó” és a múzeumbejáratot ezzel a térszintre süllyesztő tervei ugyanis tartalmaznak egy további bejutási lehetőséget. Az üvegkocka, amelyet a Dózsa György út és a Hősök tere sarkára álmodott az építész, nemcsak arra lesz hivatott, hogy jelezze a földalatti funkciókat. Annak a fogadóközpontnak a bejárata is lesz, amely a térre érkező turisták közül a nem kimondottan múzeumba igyekvőket szolgálja majd. A nélkülözhetetlen vizesblokkal, a csomagmegőrzővel, információs pultokkal, kávézóval és étteremmel. – Az újítások mind azt a célt szolgálják, hogy a látogató hoszszabb időt, akár egy egész napot kényelmesen eltölthessen itt – magyarázza Baán. Szintén a föld alatt nyitnak egy ideiglenes kiállításokra szánt 1200 négyzetméteres teret, előadótermet, gyerekfoglalkoztatót és múzeumi boltot.

Hogy ez utóbbi üzlet a Szépművészeti esetében nem bérbe adott helyiség, hanem az intézmény maga üzemelteti, azt cseppet sem titkolja a főigazgató. Ahogy azt sem: gyakran adják bérbe termeiket cégeknek. – Ez normális. És nemcsak a rendezvények, a látogatók köre is bővül. Ma a múzeumlátogatás nem egy szűk értelmiségi kör kiváltsága, mindenféle réteg megfordul nálunk. És vétek lenne elriasztanunk azokat, akik zavarban vannak, mert, mondjuk, diákkoruk óta nem jártak ilyen helyen. Ezért pártolom a British Museum módszerét, az installációik szövegét, amiért közérthetők, mégsem felszínesek.

Hogy mi minden szolgálhatná még a múzeumlátogató jó hangulatát, arra lelkes fölsorolásba kezd Baán László. Említi a modern térkiképzést: az avítt tárlók helyett a művész stílusához passzoló enteriőrt, mondjuk, rozsdásodó, girbegurba fémfalakat egy Hundertwasser-tárlaton. Sorolja a legkorszerűbb fénydizájn lehetőségeit, köztük az általuk is használt késelős technikát, amikor a festmény megvilágítását milliméter pontosan beállítják úgy, hogy ha kell, már a keret is kívül essen a fénysugáron.

Mányi István pedig el tudna képzelni itthon olyan technikát, amelyet a párizsi természettudományi múzeum állandó tárlatán látott. Ott a számítógépvezérelt világítási rendszer öt perc alatt modellezte a napkeltétől napnyugtáig tartó fényviszonyokat. Kár, mondja az építész, hogy a vezetésével tervezett Magyar Természettudományi Múzeum központi terében máig nem épült hasonlóan modern állandó kiállítás. Amihez –ez tudható – nem a terv, hanem 3 milliárd forint hiányzik.

Ideje lenne, ha Magyarországnak is megépülhetne végre az első igazi, átfogó műszaki múzeuma, egy valódi science-center. Ahogy nem válna kárunkra az sem, ha egyre több kimustrált ipari épületben látnánk meg a lehetőséget. Ahogy megtette ezt az utóbbi húsz évben egy tucatnyi nyugat-európai város, például Párizs, a pályaudvarból alakított Musée d’Orsay-val vagy Németország a Ruhr-vidék egykori bányaépületeivel. – Ami biztos, hogy a Szépművészeti térszint alatti bővítésével elfoglaljuk a helyünket Európában – deklarálja Mányi. – Azt nem mondom, hogy egyenrangú partnerei leszünk a párizsi vagy a londoni kulturális gigakomplexumoknak. Szóval ez itt még nem a Louvre! De már a Louvre kistestvére. A felnőtté válás minden esélyével.

A Szépművészeti új terei nem csak a múzeumlátogatókat szolgálják majd