Avar Jánosban az a jó, hogy nem is kell neki összevitatkoznia senkivel, saját magát is úgy föl tudja idegesíteni egy-egyOrbán-ellenes kirohanással, hogy belevörösödik a feje, s a süppedősen kényelmes fekete bőrfotel karján ilyenkor még gyorsabban zongorázik az ujjaival. A minap lehalkítottam a televízió hangját, föltettem a CD-játszóra a Goldberg-variációkat, s közben Avart néztem, ahogy idegesen veri a fotelen a billentyűzetet – jobb volt, mint a nagy Glenn Gould. A műsorban Bolgár György tűnik a legjobbnak a nyilvános beszéd műfajában – nemhiába, évtizedes rádiós múltja van –, ráadásul képes olyan dramatikusan halkan közölni egy-egy sokkolónak szánt tényt, adatot vagy számsort, hogy az emberben megáll az ütő.

Az indulatai nem ragadják el, mint Avart – de attól tartok, hogy ettől még nem lesz rokonszenvesebb a sajátjuktól eltérő véleményeket üvöltve elutasító jobboldali nézők számára. A műsorvezető Dési János nem az a zsarnoki tévés típus, aki örökké beléfojtja másokba a szót, de azért sikeresen kézben tartja a gyeplőt, s nem hagyja elúszni a műsoridőt. Jókat kérdez és jókor vált témát, nem tolakszik előre, de nem is marad láthatatlan. Mészáros Tamás a műsorban a Bölcs Bagoly Főnök, aki folyton felismer, megállapít, elemez, összegez, konkludál és mérlegel. Néha az az érzésem, hogy olykor csak a vicc kedvéért kontrapunktol: csak azért mond ellen a többieknek, hogy ő maga közben jobban szórakozzon.

Biztosan érzi az olvasó, hogy ennyi dicséret után drama turgiai fordulat következik.

Jól érzi.

Nekem az a bajom az Újságíróklubbal, amiről e műsor készítői egyébként nem tehetnek: a közeg. Ma Magyarországon a médiafogyasztó tömeg csak azokat hallja meg, s csak azokra hallgat, akik fröcsögnek, vagdalkoznak, gazembereznek, rágalmaznak és becsületet sértenek. Ezzel szemben az ATV stúdiójában hétről hétre ott ülnek ezek az emberek, elmondják a maguk véleményét a maguk modorában, azaz nem fröcsögnek, nem vagdalkoznak, nem gazembereznek, nem rágalmaznak és nem sértenek becsületet – s mintha csak a falnak beszélnének. Kikhez jut el a hangjuk? Ki okul abból, amit mondanak? A durva és kíméletlen, ostoba médiaközeg teszi, hogy az Újságíróklub a vérszaghoz szoktatott néző számára színtelennek és szagtalannak tűnik – pedig nem az. Ha egy másik televízióban hasonló véleményműsort nézek, akkor a sok ökörségtől agylobot kapok, ha meg az Újságíróklubra kapcsolok, idővel azon veszem észre magam, hogy ásítozom. De nem azért, mert a műsor érdektelen. Hanem azért, mert a stílusa normális, józan, visszafogott – igen, én ilyen unalmas országban szeretnék élni.

Hiszek egy hazában – egy ásítozó Magyarországban!