Ott a beruházói gigapénzek és a könyörtelen profitmaximálás köré elegánsabb tüllfátyolt húzni próbáló építészet újabb összekoccanása (az egyenleg lassan javul, utóbbi bevert orra ma már nem annyira véres), itt egy egészségügyi termékeket forgalmazó német multi hazai leányvállalatának szolid, szinte észrevétlen székháza, amely legfőbb erényeit megtartja magának, bár szinte mellesleg tökéletes térfalat is húz a Szépvölgyi út forgalmához. Körülötte nincs akkora csatazaj, sőt egyáltalán nincs semmilyen csatazaj, hacsak az aszfalton pillanatok alatt barna latyakká átalakuló hólé járdafröccseit nem tekintem annak. Az Alleéról majd akkor, ha a hóhelyzet alábbhagy, és körülötte a járókelők újra a lábukkal, kerülő vagy átmenő forgalmukkal szavazhatnak – ehhez a mostani, téli világhoz jobban illik ez a (felfröccsenések ellen is üzembiztosan) befelé forduló irodatömb.

Korábban egy barakképületben működött itt a jogelőd cég, a tulajdonos a telek felső részének eladásából fedezte az új székház építését. A két új ház nagyjából egy időben készült el, és amit láthatunk, az is meglehetősen ritka mifelénk: Szépvölgyi úti homlokzatuk nem akar ráülni a másikéra. Nemcsak harmonizálnak egymással, de mintha azt a régóta keresett hangütést is megtalálták volna, amely illik ide, az eltakarított, régi Újlak maradványaihoz.

Ezen a sokkal zajosabb és forgalmasabb fronton az épület alacsonyabb, főbejáratát pedig inkább a másik oldalra, a sokkal csendesebb és romantikusabb Felhévízi utcába helyezték. Erre már némileg nyitottabbnak mutatkozik, a vegyes kő- és téglahomlokzaton vonalkódablakok is megjelennek, a főbejárat felett pedig a belül később uralkodó hangsúlyt kapó, úgynevezett plottolt üveg. (Az üveglapokra digitális rajzgéppel és három szín felhasználásával egy mohás kő képét rajzolják, nyomtatják, fóliázzák azaz plottolják.) Az épület visszafogott téglaképéhez az elmúlt évtized több híres, hazai téglaépülete is hozzájárult (a homlokzat síkjából ritmusosan jobbra-balra kiforgatott lőrésablakok nekem például a debreceni ítélőtáblát juttatták eszembe), de ez még csak haloványan sem akar célozgatás lenni: a manapság divatos tégla itt a viszonylag sallangmentes elegancia jelenlétét hivatott képviselni. Ebből a meglehetősen szabálytalan, utcától utcáig húzódó maradéktelekből a tervező,Varga Tamás itt is a maximumot hozta ki, miközben nem ül rá a szomszédságára, sőt füves belső udvarával – pontosabban a mélygarázs pázsitossá formált tetejével – szinte kertté tágítja a keleti szomszéd egyemeletes apró udvarát. (A tetőteraszról meg a panorámájáról nem is beszélve.)

És közben az épület legkarakteresebb része is ez a belső udvar lett azokkal a bizonyos mintásra plottolt üvegtáblákkal. A két mértéktartó, utcai tömböt összekötő belső nyaktag ugyanis egyetlen hatalmas üveghomlokzat, az alul és felül sűrűsödő mintázat ki- és eltakar, a szabadon hagyott középső felület ugyanakkor enyhén hullámzik, és valami szertelen, játékos átláthatóság hatását kelti.

A kedvező összbenyomást itt-ott szemet szúró kivitelezési hibák rontják. Ugyanakkor olyan látszóbeton-felületet is rég láttam Magyarországon, mint itt, az előtérben, amely nem kínosan ipari, hanem valóban érzéki és valóban tetszetős tud lenni.

Visszafogott téglakép, sallangmentes elegancia