Szekrénye ajtaján pedig leveleket látni. Az egyikben esküvőre invitálják a főorvost, egy másikban pedig kisbaba születéséről számolnak be neki. Szakmai sikerek emlékeztetői mindenütt a szobában: a Masát doktor vezette szombathelyi gyermek onko-haematológiai részlegről egykor gyógyultan távozott páciensek jelzései arról, hogy jól vannak, óvodába, iskolába járnak, cseperednek, diplomát szereznek, házasodnak, gyereket nevelnek –élhetnek.

Alighanem ezek az elismerések állnak a legközelebb Masát doktor szívéhez, pedig jó néhány rangos kitüntetése akad még. 1998-ban Vas Megye Közgyűlése az Önkormányzat Szolgálatáért kitüntetést adományozta neki. 2007-ben ő kapta a Prima díjat a megyében, tavaly pedig az Év Vasi Emberének választották. A főorvos elismertségét, népszerűségét kivétel nélkül azzal magyarázzák ismerői: kiváló doktor, szaktekintély, és különlegesen közvetlen, szerény, empatikus férfi. Ráadásul – emelik ki a megkérdezettek –aligha van ember, aki nála többet tett volna a megyében, a régióban élő, daganatos betegségben szenvedő gyerekek gyógyításáért.

Masát doktor hosszasan mesél a kórházról, hivatásáról, betegeiről, ám magáról – hiába faggatjuk – keveset árul el. Pedig lenne mivel büszkélkednie, hiszen nem csak szakmájában ért el sikereket: fiatal korában például versenyszerűen lovagolt, s eredményei révén bekerült a magyar ifjúsági díjugrató válogatottba. A lovaglással mára felhagyott, helyette, ha munkája, három felnőtt gyermeke és négy unokája mellett jut rá idő, a Balatonon vitorlázik, úszik, keresztrejtvényt fejt, olvas. S hogy szakmájához gyorsan viszszakanyarodjon, megemlíti azt is: egyfajta kényszerű „hobbiként” fiatal kollégákat próbál a gyermekonkológusi pályára csábítani, mert keveseket vonz ez a szakterület. – Még az orvostanhallgatók körében is sok a szakmával kapcsolatos alaptalan aggodalom. Tartanak a fiatalok a kudarcoktól, a gyermektragédiáktól, így mind nehezebb feladat gondoskodni az utánpótlásról – mondja.

A szerénységéről szóló híreket gyorsan igazolva, nyomatékkal kéri: véletlenül se őt „dicsőítsük”, mert az elismerések nem a személyének, hanem a szakembergárdájuknak, a gyermekonkológiai centrum eredményeinek szólnak. Csakhogy nem lehet figyelmen kívül hagyni azt: Szombathelyen sokan tesznek egyenlőségjelet a – nyugat-dunántúli régiót ellátó, évente negyven-negyvenöt új beteget kezelő –részleg és Masát doktor közé. Nem véletlenül. Meghatározó szerepe volt ugyanis a központ létrehozásában, fejlesztésében, és abban, hogy az ma a legkorszerűbbek, legeredményesebbek közé tartozik.

A hatvanéves Masát Péter életében egyetlen vargabetű sem akadt: kamaszkorától nyílegyenes út vezetett az orvosi pályához és a daganatos betegségben szenvedők gyógyításához. Amikor szülővárosában, Szombathelyen leérettségizett, nemcsak azt tudta, hogy orvos lesz, több rokonának betegsége, tragédiája miatt abban is biztos volt, épp onkológiával foglalkozik majd. Szegeden végezte el az orvosi egyetemet, majd nyomban visszatért Szombathelyre. A vérellátó központban állt munkába, de amint csecsemő- és gyermekorvos, valamint klinikai onkológus szakvizsgát tett, átkerült a Markusovszky Kórházba. Ettől kezdve Masát doktor – mesterei, István Lajos, Cholnoky Péter és Oroszlán György professzorok tanításait követve – szinte kizárólag a daganatos betegségben szenvedő és leukémiás gyerekek gyógyításának szentelte életét. Kikerülhetetlen a kérdés: miért választ egy fiatal orvos olyan szakterületet, ahol óhatatlanul gyermektragédiákkal kell szembesülnie? Masát doktor így válaszol erre:

– A hetvenes években még valóban nem tudtuk megmenteni betegeink többségét, jó, ha a pácienseink tizenöt-húsz százalékán segíthettünk. Ám éppen akkoriban jelentek meg az új, hatékony gyógyszerek, amik betegnek, orvosnak egyaránt reményt adtak, hogy nem kilátástalan a küzdelem. Idővel beigazolódott, hogy joggal bizakodtunk, nem tévedtünk, hiszen ma már a gyerekek csaknem hetven százaléka gyógyultan távozhat kórházunkból.

A mai sikerekhez, miként az ország más kórházaiban, Szombathelyen is rögös út vezetett. Kezdetben még az is előrelépésnek számított, hogy a daganatos betegségben szenvedő gyerekek számára különszobákat alakíthattak ki. Lényegében a semmiből kellett felépíteni – a viszonylag fiatal, csak az ötvenes években kialakult tudományág – a gyermekonkológia szakmai és infrastrukturális feltételeit. Masát doktor eltökélten fogott hozzá az „építkezéshez”. Ausztriában, Németországban képezte tovább magát, új terápiákat, készítményeket vezetett be, s közben házalt, lobbizott, sőt Alpokalja a Daganatos Gyermekekért néven alapítványt is gründolt, hogy folyamatosan legyen miből fejleszteni a csecsemő- és gyermekosztály berkeiben létrejövő központot. Amikor arról kérdezzük, a részleget 1984 óta vezető főorvost, hogy mi hajtotta, űzte, egy régi esetet elevenít fel:

– Már használtuk az új, hatékony gyógyszereket, de megfelelő körülmények híján sokszor mit sem értünk velük. Ezek a készítmények ugyanis legyengítik a gyerekek immunrendszerét, így rendkívül érzékennyé válnak a fertőzésekre. Éppen ezért steril szobákra lett volna szükség, ám akkoriban még egyetlen ilyen sem akadt. Iszonyú, elviselhetetlen érzés volt, amikor egy kisgyerek súlyos alapbetegségét hatékonyan kezeltük, de egy egyszerű fertőzéstől nem tudtuk megvédeni, s ezért elveszítettük őt.

Évekig tartó munka nyomán létrejött végül a centrum, amely tagja az országszerte kilenc központból álló gyermekonkológiai hálózatnak. Büszkén meséli a főorvos, hogy már hét olyan steril – légkondicionálóval, fürdősarokkal ellátott – szoba is van náluk, ahol a kezelés idején együtt kap helyet a beteg gyermek és édesanyja vagy édesapja. Ennek kapcsán a doktor kiemeli: ezeknél a betegségeknél különösen nagy figyelmet kell fordítani a hozzátartozók, a családok gondozására is. Sokszor évekig tartó kemény kezelésekről van szó, s ez nemcsak a beteget, hanem szüleit, testvéreit is megviseli, felborítja a család addigi életvitelét. Az csak a főorvos egy félmondatából derül ki: mindez az ápolókat, orvosokat sem hagyja érintetlenül. Náluk nincs „műszak vége”, huszonnégy órás a készenlét, ráadásul a hosszas kezelések során a kórházi dolgozók és a kis betegek, valamint hozzátartozóik között szövődő szoros kapcsolatok miatt lehetetlen nem hazavinni a munkát.

Mindennek szerepe lehet abban, hogy Masát doktor ma is majd mindegyik páciensére emlékszik, s megható, szívszorító esetek sokaságát eleveníti fel. Azt például, amikor egy tűzoltóparancsnok fiát kezelték. A férfi rettentő szigorú volt beteg gyerekével, gyakorta mondta neki, szorítsd össze a fogad fiam, nincs mit tenni, ezt el kell tűrni. Akkor sem engedett a férfi a keménységből, amikor a kezelések miatt kihullott gyermeke haja – ám attól kezdve kopaszra borotváltatta a fejét.

Aztán beszél Masát doktor gyerekekről, akik a hosszas kezelések során egyetlen szót sem szóltak, csak akkor kezdtek újra beszélni, amikor hazaengedték őket. Szó esik felnőtté cseperedett egykori páciensekről is, akik ma már a gyermekeiket hozzák megmutatni. Egymást érik Masát doktor történetei, de amikor a kudarcok, hiábavaló erőfeszítések kerülnek szóba, szűkszavúvá válik.

– A tragédiák feldolgozhatatlanok, s még keményebb munkára sarkallnak minket. Ehhez pedig csak a sikerekből tudunk erőt meríteni – mondja, s önkéntelenül is leveleire, fényképeire pillant.

A hatvanéves Masát Péter életében egyetlen vargabetű sem akadt: kamaszkorától nyílegyenes út vezetett az orvosi pályához és a daganatos betegségben szenvedők gyógyításához.