A Danton-ügyet 1978. december elején láthattuk Budapesten, nem sokkal Büchner Danton-drámájának Székely Gábor rendezte emlékezetes előadásának bemutatója után. A lengyel kulturális és színházi napok keretében a varsói Powszechny Színház Andrzej Wajda rendezésében játszotta a fiatalon, harmincnegyedik évében elhunyt lengyel írónő, Stanislawa Przybyszewska érdekes történelem-szemléletű darabját. (Wajda 1983-as Danton-filmjében is felhasználta a művet.) Ez a múlt század húszas éveinek második felében született alkotás talán izgalmasabb is Büchnerénél, csak hát mindeddig nem jelent meg magyarul. Przybyszewska hőse ugyanis nem Danton, hanem Robespierre, aki nem megszállott aszkétaként, hanem az igaz ügy kérlelhetetlen harcosaként rájön, hogy a züllött, korrupt, áruló demagóg Dantont el kell takarítania a forradalom útjából, és mindent megtesz, hogy ehhez ne kelljen a terror eszközéhez nyúlnia. Ám két tragikus felismerésre kell jutnia: a terror elkerülhetetlen, s ezzel vége is a forradalomnak.

Most a Stúdió „K”-ban Koltai M. Gábor előadást rendezett a darab nyomán (Balogh Géza fordításának felhasználásával). Nem kifejezetten a forradalom természetrajza, erkölcsi dilemmái érdeklik elsősorban. Inkább az ember és a politika természete általában. De talán még inkább a színházé és benne a nézőé. Megmozgatja a publikumot. Részint a színházteremben, részint a büfét is magába foglaló előtérben játszódnak a jelenetek, de a teremben sem folyamatosan, a megszokott módon, hanem jelenetenként máshol. A nézőnek hol csak forgolódnia kell, hol vinnie is kell magával apró sámliját, hogy lásson, s főképp, hogy ne legyen a színészek útjában. A vándorlást Kardos Tünde rendezőasszisztens vezényli. A helyszínek váltogatása nem öncélú, és nem is technikai oka van. A töredékességet, a nézőpontok lehetséges sokféleségét hangsúlyozza. Amellett a bő három és fél órányi idő is könnyebben telik el így, és az ülőalkalmatosságok kényelmetlenségét is feledteti némileg a lazító testmozgás.

Ezen túlmenően inkább az érzelmeket, mintsem a szellemet mozgatja meg az előadás. Olykor élvezetes jelenetekben és remek színészi alakításokban gyönyörködhet a publikum. Megszeppent közhivatalnokok és áskálódó politikusok ellapított orral, madzagokkal eltorzított arccal, féregszerű vonagló mozgással jelzik a közélet állapotait, Robespierre egy ládában lakik a terem közepén. Kuna Károly kitűnően játssza groteszk aszkétának a megvesztegethetetlent, ötvözi benne az okos és könyörtelen reálpolitikust és a hajdani barátaiért őszintén aggódó embert, a józan taktikust és az eszme megszállottját, a túlhajszolt, már-már összeroppanó idegrendszert és a rendíthetetlen munkabírást. Menszátor Héresz Attila szokott kimódolt eszközeivel állítja elő a bozontos, koszlott, hol letört, hol szárnyaló, hol erőszakos, hol elgyengülő, néha realista, néha gyermetegen naiv, magát és társait ábrándosan hitegető Dantont. Kovács Krisztián hatásosan adja elő Camille Desmoulins komikus szenvelgéseit, Tamási Zoltán Philippeaux-ja egykedvűen józan filozófus, Géczi Zoltán kimérten szürke Saint-Juste. Vékes Csaba játéka akkor elevenedik meg, amikor Legendre árulását ábrázolhatja. Horváth Zsuzsa Robespierre élettársaként alázatosan anyáskodva gondozza a nagy államférfi törékeny testét-lelkét, Rusznák Adrien Danton gyermekkorú, ám fölöttébb érett és józan gondolkodású feleségét hozza szemléletesen.

Élvezhető, bár meglehetősen titokzatos előadás.

A jelenetek részben a színházteremben, részben a büfében játszódnak