Mire képes a Trabant?
A fotós ekkor már két éve a Fuvallat névre keresztelt Trabant boldog tulajdonosának mondhatta magát. Az NDK 1957 óta gyártott népautója, amelyre egy kelet-német állampolgárnak akár tíz-tizenöt évet kellett várnia, Pettendi Szabó szerint szimbolikus tárgy: egyszerre testesíti meg a múltat és a múlt iránti nosztalgiát. És ha ő maga is egy Trabit vezet, szinte mindenhol azonnal „szituációba" kerül, hiszen a Trabant révén az emberek azonnal a múlthoz viszonyulnak, egyúttal véleményt is mondanak, történeteket mesélnek, felidéződnek bennük ifjúkoruk boldog emlékei, lehet vele viccelni és társadalomkritikát gyakorolni.
Ki-ki döntse el, miként funkcionált Fuvallat nem sokkal az indulás után, amikor Agárd és a Balaton között Németországból érkezett SS és Wehrmacht „hagyományőrzők" közé keveredtek. Az 1989 augusztusi Páneurópai piknik helyszínén pedig, ahol a rövid időre megnyitott vasfüggönyön átrohant endékások hátrahagyott Trabantjai és Wartburgjai parkoltak száz számra, most Pettendi Szabó és Trabantja nyújtott fotózandó látványosságot az arra járó osztrák turistáknak. Útközben, így például a zwickaui híres Trabant-gyár romjainál vagy Chemnitzben a város egykori névadójának, Karl Marxnak a szobra előtt készült képeken a Trabant pózol - mint az Pettendi Szabó Péter fotóblogjában nyomon követhető.
Az egykori Kelet-Berlin nevezetességeit a Trabi Safari járműveivel járhatják végig a turisták, meséli a fotós a cégről, amelynek központja az egykori szovjet és amerikai zóna határán lévő ellenőrzőpont, a Checkpoint Charlie mellett van. Itt van a húsz évvel ezelőtt még világrendszereket elválasztó berlini fal témájára rátelepült - Pettendi Szabó kifejezésével - történelmi katasztrófaturizmus egyik központja.
A projekt másik fő témája éppen a fal volt, amelyről az előbb említett városnéző cég autószerelője, Trabi Thomas azt mondta Pettendi Szabónak, hogy jobb volna visszaépíteni és két méterrel meg is magasítani. De összefügg-e a fal léte a magasságával? - tette fel a németeket is foglalkoztató kérdést a fotós, amikor a Berlint egykor elválasztó fal helyét a köztereken jelölő vonalat választotta a képek témájául. A fal egykori létére és mai hiányára egyszerre utaló jel a múltra való szüntelen emlékez(tet)ést szolgálja? Vagy a város és az egyesült ország két fele között ma is létező szociális, gazdasági, mentalitásbeli különbségek határát jelöli ki egyértelműen?
A fotóblog trabantos képei mellett az ezerarcú Berlint is megkísérelte befogni Pettendi Szabó: járta a munkanélküliség sújtotta külvárosokat, ahol erős a szélsőjobb, fotózott Neuköllnben, ahol száznegyven náció színes multikulturális patchworkje alatt mindennaposak a feszültségek. Kutatta az egykori szabadság mára hamis nosztalgiává és üzletté vált nyomait: az egykori foglalt házak múltjából profitáló helyeket, ahol a lepukkantság csak díszlet, a sör meg az anarchista tucatművészet pedig pofátlanul drága.
A berlini két hónap terméséből a Collegium Hungaricum Berlinben (CHB) Két ütem címen rendezett tárlat anyaga februárban Lipcsében, magyarított verziója pedig ez év második felében Budapesten, a Mai Manó Házban lesz látható. A CHB látogatói egy furcsa - eddig csupán két példányban elkészült - könyvet is kézbe vehettek: „Pettendi Szabó Péter és egy ismeretlen turista fotóalbuma". Az egymás melletti oldalak egyikén a tizenkilenc éves középiskolás amatőr képei láthatók a fal által kettészelt két Berlinről, ám a másik oldal üresen maradt.
- Figyeltem magamat, és észrevettem, micsoda örömet okoz, hogy rátaláljak azokra a helyekre, ahol húsz évvel ezelőtt álltam, és ugyanabból a szemszögből nézzem a világot, miközben mást látok, hiszen minden megváltozott. Persze elkészítettem a magam új képeit, de szigorúan magánhasználatra - magyarázza és hozzáteszi: az üres oldalra bárki beragaszthatja a saját maga által készített fotót. A létrejövő képpárokból és a megélt tapaszatlatokból pedig összeáll mindenki saját története és kiolvasható húsz év történelme
