Zsurnalizmus vagy írás? Segítik vagy hátráltatják egymást? Az egyik a világ hálószobatitkait kutatja, és híréhsége miatt beles mindenhová, a másik meg épp ettől, a folytonosan gerjesztett kíváncsiságtól elvonulva építi fel saját univerzumát. Jó dolog az újságírás, csak idejében abba kell hagyni, nyilatkozta egyszer Hemingway, és bizony el kell hinnünk neki, hogy az „ipari” termelés előbb vagy utóbb kikezdi az egyedit.

Kivételek, persze, vannak.

Márainak a harmincas évek jelentik az újságíró-karrierjének csúcsát. Ekkor szinte két kézzel ír, tárcákat, benyomásokból, egyszerű bűnügyi hírekből gyártott történetmorzsákat, és bennük mindazt, amit amúgy mellékesen gondol a világról. Pontos mondatok, éles észrevételek, humor, könnyed csevegés – ezek a Márai-féle cikkek összetevői. Mindez egy olyan korban, amikor az újság még elsősorban olvasmányt szeretett volna átnyújtani előfi zetőinek, és nem élt annyira a hírek bűvöletében. Márai aranykora ez, s ez végre nem csupán az általa készített és jóváhagyott válogatások révén jut el hozzánk, hanem – ha lehet így mondani – most már a hétköznapi szövegek révén is. A Helikon Kiadó által indított sorozatban Márai ’19 és ’45 között írott publicisztikáit adják közre.

A sorozat harmadik darabja, a Pesti siker a ’31 és ’33 között írott cikkeket gyűjti össze, mintegy ötszáz oldalon. Elképesztő mennyiség. Ha nem írna mást, akkor is felmerülne az olvasóban a gyanú: hogyan lehet bírni minőségben a sokféle követelményt, amit egyszerre támaszt az irodalom egyre sürgetőbb hívásai és a lapzárta. De elég csak felületesen belelapozni a könyvbe és kiderül: Márai egy pillanatig sem engedett az idő szorításának, amit kiadott a kezéből, az jellegzetesen Márai-féle szövegnek bizonyult az első mondattól az utolsóig. Sőt, bizonyos szempontból máraibb mint a regények sokszor kimódoltabb szövegei. Itt felszabadultabb, magabiztosabb. Jól ismeri a már ezerszer végigjárt ösvényt. Ilyen lesz később a Naplójában. A rutin biztonsága és a tehetség szeszélye egyengeti a tárcák útját.

Pedig nem akármilyen közegben kellene sikert elérnie. „A pesti siker titka örökké az: akár Rumbach utcai kocsmáról, akár új színésznőről, új könyvről, divatos slágerről, világnézetről, parfümről, hegedűvirtuózról, Spenglerről, Einsteinről vagy Pitti Grilliről van szó – mindig ez az eksztatikus tolongás egy pillanatra, miután huszonhat évig, s később megint az idők végéig nem törődik a dologgal senki.” Ahol a siker inkább hisztéria, mint a megérdemelt teljesítmény következménye.

Jó hír a kiadónak, rossz a rajongónak, hiszen a teljes Napló mellett itt van még egy sorozat, amelyet gyűjteni fog, gyűjtenie kell, ha meg szeretné érteni Márait és korát, de legfőképp azt, hogy mit vett észre, mit csippentett ki ebből a korból. Olyan aranybánya ez, amely mindig rejteget meglepetéseket az íróvá válásról, arról, hogy milyen egy író tekintete, amikor a világ szürke semmiségeit nézi. Nézi és válogat. És egyet-egyet felkap, kabátujjával kifényesíti, és lerakja elénk. Ezek a fényes apróságok Márai legizgalmasabb művei.