Nem lehet megunni!

A Macskákat nagyjából minden hetedik ember látta az 1983-as budapesti bemutató óta.

Az élmény egyszerisége mellett még egy dolog bűvöl el a színházban: ha tetszett az előadás, akkor újra is megnézhetem. A szerencsések pedig gyerekeiket, sőt unokáikat is elvihetik egy-egy imádott előadásra.

A Magyar Állami Operaház egyes produkcióin generációk nőttek fel. A Nádasdy Kálmán rendezte Bohéméletnek évad végén lesz a 73. születésnapja. A Puccini-opera az előadásszámok sorrendjét tekintve mégis „csak" a harmadik a sorban (szinte holtversenyben a Bánk bánnal): Rodolfo eddig 1043-szor igyekezett megmelengetni Mimi fagyos kezeit. Az első a Carmen, szorosan nyomában a Pillangókisasszony.

A Budapest Bábszínházban is vannak rekorderek: Misi Mókus 1961 óta van vándorúton, de az 1995-ben bemutatott Varázsfuvola is túl van már a 420. előadáson. A Kolibribe 1994 karácsonyán érkezett meg a nyolcvanéves tündér, Bors néni, azaz Molnár Piroska. Hogy szilvás gombócból sok-e a hatszáz, azt A padlás vígszínházi nézői nyilván vitatnák, mindenesetre a félig mese, félig musical éppen két éve ünnepelte a szép kerek előadásszámot.

A Radnótiban A kripli 2001 ősze óta tartó sikerszériája töretlen, játsszák még a Katona József Színházban a Portugált (közel a háromszázhoz) vagy az Elnöknőket (túl a kétszázon), de a világjáró Ivanov meg a Ledarálnakeltűntem is rendületlenül tart a másfél századik előadás felé. Az Azt meséld el, Pista! bemutatója 1996-ban volt a Komédiumban: Örkényről ma már az Örkényben sztorizik Mácsai Pál.

És hogy macskazenéből is lehetnek örökzöld slágerek, azt a Macskák január 31-i, 1300. előadásánál mi sem bizonyítja majd jobban.

Szirtes Tamás rendezését ha nem is a fél ország, de nagyjából minden hetedik ember látta az 1983-as budapesti bemutató óta. A Madáchban az évkezdet egyébként szinte csak ünneplésből áll: két héten belül jön a 600. Operaház fantomja és a 850.

Páratlan páros, igaz, ez utóbbi már a Tháliába költözött.

Top 5

1. A kétfejű fenevad Weöres Sándor drámáját a Katona József Színházban most Máté Gábor rendezi, többek között Fekete Ernővel, Ónodi Eszterrel és Szacsvay Lászlóval. Bemutató január 29-én.

2. Fiúk, lányok A Baltazár Színház kabaréjában a harmincas évek hangulata elevenedik meg. Szép Ernő novellái Baltazárékkal randevúznak január 31-től.

3. A Danton-ügy XX. századi lengyel dráma a nagy francia forradalomról. Koltai M. Gábor rendezése január 29-től látható a Stúdió „K"-ban.

4. Amphitryon Tatabányán A Jászai Mari Színházban Moliere vígjátékát Petri György fordításában, Harsányi Sulyom László rendezésében január 29-től nézhetjük meg.

5. Az élet álom Calderón klasszikusát Kovács Dániel viszi színre a Kamrában január 30-án. A színpadon többek között Lengyel Ferenc, Keresztes Tamás és Pelsőczy Réka.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.